Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Kiváló a Proteomika Labor
2022. január 25.
Módosítás: 2022. január 27.
Olvasási idő: 3 perc
Az ország egyik legkiemelkedőbb kutatási infrastruktúrájának választották a Debreceni Egyetem elsősorban fehérjevizsgálattal foglalkozó Proteomika Szolgáltató Laboratóriumát. A legjobb 50 hazai kutató egység listáját a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezdeményezésére állították össze.

A Proteomika Szolgáltató Laboratóriumot 2005-ben hozta létre a Debreceni Egyetem ÁOK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézete. Már akkor fontosnak tartották a szolgáltató laboratóriumi rendszer kiépítését, hogy az egyes szervezeti egységek által beszerzett műszerek a teljes kutatói közösséget szolgálhassák, ebben az intézet úttörő szerepet vállalt. A labor első vezetője Tőzsér József professzor volt.

Kezdetben számos nehézséggel kellett megküzdenünk, elsősorban a rendelkezésünkre álló műszerpark nem kielégítő szervízellátása, illetve forráshiány miatt. Mindenesetre fontos tapasztalatokat szereztünk arról, hogyan célszerű egy szolgáltató laboratóriumot működtetni. Csősz Éva 2010-ben vette át a laboratórium irányítását, vezetésével az egység a magyarországi proteomikai kutatások egyik meghatározó műhelyévé fejlődött. A sok éves munka elismerése ez a kitüntető cím – hangsúlyozta Tőzsér József, a DE ÁOK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet igazgatója, az egyetem egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese.

A laboratórium elsődleges feladata a fehérjeanalitika. Különféle mintákból, többek között szövetmintákból, sejtekből, könnyből, verejtékből és nyálból, de vérmintából is azonosítanak fehérjét, szolgáltató laborként a megrendelő kérésének megfelelően.

Egyetemi megrendelésre és külső cégeknek is végzünk vizsgálatokat. Tömegspektrométerekkel és kromatográfiás módszerekkel dolgozunk, így nagyon sok adatot tudunk generálni. A nagy értékű, modern műszerek mellett azonban a színvonalas munkához elengedhetetlen a megfelelő tudással rendelkező szakember, aki felismeri, hogy a sok módszer közül melyiket alkalmazza, hogyan közelítse meg az egyes kérdéseket, megoldandó problémákat. Ez azért is nagyon fontos, mert a mintákból általában nagyon kevés van, ritkán van úgymond „második dobásunk”, ezért az eredményes vizsgálathoz a legmegfelelőbb módszerre van szükség – fejtette ki Csősz Éva egyetemi docens, a Proteomika Szolgáltató Laboratórium vezetője.

Csősz Éva kiemelte: fontos feladatuknak tartják az utánpótlás-nevelést, és a PhD-hallgatók itt tartását. A szolgáltatóként végzett vizsgálatokkal párhuzamosan több kutatást is folytatnak a laboratóriumban, különböző betegségekben szenvedő emberektől gyűjtenek biológiai mintákat. Sokáig könnyből, később nyálból és verejtékből is dolgoztak.

Többek között a diabéteszes retinopátia, a retina cukorbetegség miatti károsodása kapcsán végeztünk vizsgálatokat. A cukorbetegek könnyében találtunk olyan fehérjéket, amelyeknek, ha megváltozik a mennyisége, nagy eséllyel alakul ki a betegség. Így az orvosok tudják előre jelezni az illető betegnek, hogy jobban oda kell figyelnie. Az Alzheimer-kóros betegek könnyében pedig találtunk olyan fehérjéket, ami csak náluk volt jelen. Ez a kutatási eredmény a betegség diagnózisát könnyítheti meg – ismertette a labor vezetője.

A kutatási feladatok során gyűjtött tapasztalatokat felhasználják a szolgáltatások színvonalasabbá tételére, és a saját kutatási projtektek során kifejlesztett módszerekkel szélesítik a szolgáltatási palettát

A szakmai kiválóságot az is jelzi, hogy a kutatási tevékenység nemzetközi elismeréseként Csősz Évát 2021-ben az Európai Proteomikai Társaság (EuPA) vezetőségi tagjává választották

Forrás: demedia.hu

Utolsó módosítás: 2022. január 27.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?