Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Összefogás indult a kémia népszerűsítéséért
2024. október 02.
Módosítás: 2024. október 02.
Olvasási idő: 4 perc

Elindult a Kémia mindenkinek elnevezésű program, szakmai szervezetek, az akadémiai szektor és iparvállalatok összefogásával a kémia népszerűsítéséért, a kémiához kapcsolódó területek jövője érdekében

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Kémia mindenkinek elnevezésű honlapot és programot bemutató keddi budapesti nyitóeseményen kiemelte: ahhoz, hogy valaki a természettudományos pályát válassza, megfelelő mennyiségű, minőségű információval, kellő kíváncsisággal kell rendelkeznie és támogatásra is szüksége van.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig elérje az 50 százalékot, és az MTMI területekre felvett hallgatók aránya is elérje az 50 százalékot. A legtöbb ország már felismerte, hogy akkor lehet sikeres gazdaságilag is, ha ezekbe a területekbe fektet – mondta.

„Ennek első eredményei már láthatók, hiszen míg 2023-ban 34, 2024-ben már 44 százalékkal nőtt az úgynevezett MTMI+, vagyis az ehhez társuló agrár-, orvos- és egészségtudomány szakokra felvettek száma” – mondta, kiemelve: 2024-ben 1998 leendő MTMI-tanár kezdi meg tanulmányait, ez 2022-höz képest 265 százalékos emelkedést jelent.

Hangsúlyozta: hatalmas előrelépés az is, hogy az elmúlt években a kormány igyekezett összekötni az egyetemeket a térségükben működő vállalatokkal, így elindult egy szoros együttműködés. „További vonzó elemként jelenik majd meg, hogy a tudományos publikáció mellett hamarosan a szabadalom is doktorit ér” – tette hozzá.

Szólt a kooperatív doktori programról és arról, hogy az intézményekben egyre több magas színvonalú kutatás zajlik. Kiemelte: a teljesítményfinanszírozásnak köszönhetően az egyetemek tudományos teljesítménye is 30 százalékkal nőtt.

A fiatalok megszólításáról szólva a kezdeményezések között említette a Kutatók éjszakáját, a természettudományos influenszereket és kiemelte a most indított Összefogás a kémiáért program Leplezetlen kémia Dr. Anitával című videósorozatát. Ezen a téren is akad feladat bőven, ez összefogással sikerülhet – mondta, felajánlva ebben a minisztérium együttműködését.

Elhangzott, Magyarországon a kémiával szorosan összefüggő iparágak – vegyipar, gyógyszeripar, környezetvédelmi ipar – az elmúlt évben a feldolgozóipar GDP-jének 11 százalék feletti részét adták, mégis átlag feletti a munkaerőhiány ezekben az iparágakban, és folyamatosan csökken a hazai egyetemek kémiához kapcsolódó szakjain a jelentkező és a felvett hallgatók száma.

A Magyar Kémikusok Egyesülete kezdeményezésére létrejött, vállalatokat, érdekvédelmi szervezeteket, szövetségeket, egyetemeket és az MTA-t egyaránt soraiban tudó összefogás célja a negatív trendek elleni fellépés és a kémiaoktatás megbecsültségének növelése.

Orbán Gábor, a rendezvénynek otthont adó Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kiemelte: szeretnék katalizálni azt a folyamatot, amelyben a jelenlévők közös erőfeszítése révén egy olyan generáció nő fel, amely formálni tudja a jövő tudományos és ipari fejlődését. „Mindannyiunk felelősége, hogy a köz- és felsőoktatás döntéshozóival közösen népszerűsítsük a kémiát és biztosítsuk a következő generáció számára ennek a tudásanyagnak a megszeretését és megszerzését” – mondta.

A Kémia mindenkinek program célja, hogy egyesítse azokat a képzési gyakorlati lehetőségeket, amelyek segítséget nyújtanak a fiataloknak, illetve tanáraiknak hogy a kémiát megszeressék, megértsék és tovább tudják adni ezt a tudásanyagot. Az is fontos számukra, hogy megismerjék, milyen karrier-lehetőségek állnak rendelkezésre egy olyan fiatal számára, aki kémiával szeretne foglalkozni – mondta.

Az ötéves program célja, hogy 20 százalékkal növeljék a kémia területén a kulcs szakmákban végzettek számát, és ehhez várják a csatlakozni kívánók jelentkezését a kemiamindenkinek.hu oldalon. A most indult honlap célja, hogy a gyerekekhez minél több információt juttassanak el és minél többen megszeressék a kémiát.

A kezdeményezés nyitó eseményén 30 vállalat, oktatási intézmény és szövetség képviselői kötelezték el magukat az összefogás mellett. A felszólalók más-más aspektusból mutatták be a kémia és a ráépülő iparágak társadalmi jelentőségét és az egyre csökkenő érdeklődésből származó problémákat és következményeit.

Az eseményen többek között Greskovits Dávid, a MAGYOSZ elnöke, Varga Tamás, a MAVESZ alelnöke, a Dunastyr Zrt. elnök-ügyvezető igazgatója, Szalay Péter, az MKE elnöke, az ELTE egyetemi tanára, Kruppa László, a BORSODCHEM Zrt. vezérigazgatója, Poroszlai Csaba, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója szólalt fel.

A Kémia mindenkinek honlapot és a kampányt Szabó János Zoltán, a Magyar Kémikusok Egyesülete ügyvezető igazgatója, a Közös nyilatkozatot pedig Szalay Péter, a Magyar Kémikusok Egyesülete elnöke mutatta be.

Forrás: magyarhirlap.hu

Utolsó módosítás: 2024. október 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?