Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Ötször-hatszor gyorsabb lesz Levente, az új magyar szupergép
2024. szeptember 27.
Módosítás: 2024. szeptember 30.
Olvasási idő: 4 perc

Mesterségesintelligencia (MI)-témára fókuszáló mesterképzések indítását jelentette be a minap a BME rektora egy a Magyar Projektmenedzsment Szövetség és az NKFI Hivatal által rendezett szakmai fórumon. A HUN-REN hálózat vezetője pedig elárulta, hogy a Levente nevű, az elődjénél 5-6-szor gyorsabb szuperszámítógép építése rövidesen elkezdődhet.

A digitális átállás és azon belül a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása napjaink egyik legfontosabb témája, amely komoly hatással van a gazdaságra és az államigazgatásra. E témakör köré épült a szeptember 24-én megrendezett szakmai konferencia. Az eseményt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal), valamint a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) közösen szervezte. A helyszín a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt, ahol a szakma vezető képviselői a digitális jövővel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. Az előadók közt voltak a KIM, az NKFI Hivatal, a NAV, a BME, a Mesterséges Intelligencia Koalíció és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat e területekért felelős vezetői, a vállalatok részéről pedig a Deloitte és a Stradamus tanácsadó szakértői.

A rendezvényen kiemelték: a gazdaság digitális átállása és az MI egyre kiterjedtebb alkalmazása kiemelt figyelmet kap mind a hazai, mind az európai pályázati források elosztásakor. A konferencia bemutatta, milyen eszközökkel ösztönzi az állam a gazdaság szereplőit az MI alkalmazására, és a mesterséges intelligencia hogyan növelheti az államigazgatás hatékonyságát. Az esemény felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország számára számos kitörési lehetőség rejlik ezen a területen.

Friss bejelentés: jönnek az MI-mesterképzések

A BME Q épületében rendezett konferenciát házigazdaként Charaf Hassan, a BME rektora nyitotta meg. Megnyitóbeszédében kiemelte, hogy nemrégiben voltak az egyetemek közt azok a tárgyalások, amelyek eredményeként az ország szinte valamennyi informatikai felsőoktatási intézménye MI témájú mesterképzési szakot indít összehangolt tantervvel és követelményrendszerrel.

Egyes intézmények már jövő februárban, mások szeptemberben indítják ezeket az új képzéseket, amelyek során szorosan együttműködnek az iparági szereplőkkel. Bevezetik az úgynevezett mikrotanúsítvány-rendszert is, amelynek keretében rövidebb tanfolyamok elvégzése után államilag is elismert tanúsítványt kaphatnak azok, akik például digitális készségeket vagy akár egy rövidebb mesterségesintelligencia-alaptanfolyamot teljesítenek. Azok számára, akik továbbtanulnak, ezek a mikrotanúsítványok kreditet érnek majd, ha a témához kapcsolódó felsőoktatási képzésre mennek tovább e tanfolyamok hallgatói.

Fókuszált és hatékony MI-stratégia szükséges

Szinte minden előadó hangsúlyozta, hogy az állam szerepe az együttműködés erősítésében rejlik. Kiemelték, hogy az állam maga is viszonylag új szereplő a mesterséges intelligencia alkalmazásában, ezért mind az egyetemekkel, mind a vállalati szakértőkkel és tanácsadókkal együttműködve érdemes dolgozni azon, hogy az ország digitalizációs stratégiája, különösen az MI terén, fókuszált és hatékony legyen.

Ez különösen fontos egy olyan kritikus területen, mint a mesterséges intelligencia, hiszen jelenleg Magyarországon az emberek mindössze 3 százaléka használja aktívan az MI-t, míg az EU-ban ez az arány 7 százalék. Bár egyik érték sem magas, mindkettőn javítani kell – hangzott el a rendezvényen. A konferencia előadói számos szempontból világították meg a mesterséges intelligencia szerepét az állami működésben és a közigazgatás mindennapjaiban. Ezzel nemcsak az állampolgárok, hanem a vállalatok, az egyéni vállalkozók, valamint az e területen dolgozó szakértők munkáját is segítik.

Az állam aktívan segítse az ökoszisztémát, teremtsen piacot

Elhangzott, hogy az állam a saját működésében is számos területen alkalmazhatna mesterséges intelligenciával támogatott informatikai megoldásokat. Több hozzászóló és szakértő is támogatta azt az ötletet, hogy az állam – sikeres nemzetközi példákat követve – nyílt innovációs szerepet vállalhatna a mesterséges intelligencia elterjedésének előmozdításában. Ez azt jelentené, hogy az állam és annak kutatóintézetei, hivatalai megrendelőként is felléphetnének a vállalati szektor felé, különösen, amikor mesterségesintelligencia-rendszerek tesztelésére vagy bevezetésére van szükség.

Sok évtizedes az MI-terület, de most pörög fel igazán

A BME egyik szakértő előadója kiemelte azt is, hogy a mesterséges intelligencia nem az utóbbi egy-két év fejlesztése, hanem egy több évtizedes tudományág, amelynek az eredményeit nagymértékben befolyásolja a bevezetés és az alkalmazás területén rendelkezésre álló adatok mennyisége. Bár az adatok anonimizálása, tehát névtelenné tétele elengedhetetlen (elég az EU GDPR-szabályrendszerére gondolni), a legnagyobb adatmennyiség sok tekintetben leginkább az állami és önkormányzati szektorban áll rendelkezésre, amit valamilyen rendezett formában akár a hazai kutatási hálózat, akár az egyetemek vagy az állammal szerződő vállalkozások rendelkezésére kellene bocsátani. Ez teremtheti meg annak a fejlesztési láncnak az alapját, amely egy erős mesterségesintelligencia-ökoszisztéma kiépítéséhez szükséges Magyarországon.

Forrás: mandiner.hu

Utolsó módosítás: 2024. szeptember 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?