Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Palkovics: 246 pályázatot támogat a Kooperatív Doktori Program
2020. december 15.
Módosítás: 2022. január 03.
Olvasási idő: 3 perc
Budapest, 2020. december 14., hétfő (MTI) - A tervezett számot jelentősen meghaladva 246 pályázatot támogat a Kooperatív Doktori Program - közölte az innovációs és technológiai miniszter a kiírás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Palkovics László szerint a program létjogosultságát a pályázatok magas színvonala igazolta, és ezért tartotték szükségesnek a támogatás bővítését is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) eredetileg 100 nyertes pályázóval számolt az 529 jelentkezőből. Az innovációs ráfordítások fontos szerepet játszanak abban, hogy a magyar gazdaság a következő évek nyertese legyen - indokolta a támogatások emelését a miniszter. Magyarország - mint mondta - sok korábbi hátrányát ledolgozta az elmúlt években, annak köszönhetően, hogy kutatásra és fejlesztésre (k+f) fordított összeg 2010 óta több mint a kétszeresére nőtt, és tavaly már a 700 milliárd forintot is meghaladta. Egyedül a múlt évben 48 milliárd forinttal emelkedett a k+f-kiadások összege, az idei év végére pedig elérheti a GDP 1,8 százalékát - tette hozzá. A legfontosabb ráfordítások közül kiemelte a nemzeti laboratóriumokra jutó 14 milliárd forintos idei keretösszeget, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat 22 milliárd forintos többlettámogatását 2021-ben. Palkovics László a finanszírozás mellett fontosnak nevezte a kutatói hálózat és a támogatási rendszer egységesítését, valamint a tudomány és a vállalkozók együttműködések ösztönzését. A high-tech iránt mind az ipar, mind a szolgáltatások egyre nyitottabbak, Magyarország pedig a nemzetközi innovációs rangsorokban is sokat lépett előre - tette hozzá. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke a kutatói utánpótlás jelentőségét hangsúlyozta. Birkner Zoltán szerint a Kooperatív Doktori Program éppen azt teszi lehetővé, hogy az egyetemi projektekbe új szakemberek kapcsolódjanak be. Az ITM és az NKFI Hivatal főképp műszaki és természettudományos területen dolgozókat akarta a kiírással kutatásokra sarkallni, hiszen épp ők azok, akik a legjobban hasznosíthatják a tudásukat a versenyszférában, így a diploma megszerzése után rendszerint elhagyják az egyetemet - mondta. Birkner Zoltán hangsúlyozta, hogy nem versenyezni akartak a munkaadókkal a legjobb szakemberekért, inkább olyan megoldást kínáltak, amelynek a leendő kutató, a munkaadó, az egyetem, és végső soron az állam is nyertese lesz. Véleménye szerint ilyen jelentős segítséghez a tudományok és a vállalkozások együttműködése Magyarországon még sosem jutott, és - mint hozzáfűzte - az NKFI Hivatal a következő években még inkább ösztönözni fogja a tudást megteremtő és hasznosító közösségek összefogását. A Kooperatív Doktori Program akár 48 hónapon át havi 400 ezer forinttal segíti a nyertesek doktori tanulmányait. Az ösztöndíjasok után az őket befogadó doktori iskola, a témavezető tanár, valamint a projektbe kapcsolódó vállalati szakértő is kap támogatást. A kiírást az idén jelentették meg először, és a következő években is várják a pályázókat. Az idei nyertesek kétharmada műszaki projektekben vesz részt, de jelentős az egészségtudomány és az agrárium részesedése is. A pályázatok kétharmadában vesz részt vállalati partner.

Forrás: MTI

Palkovics László - Kooperatív doktori program
Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter


Dr. Birkner Zoltán elnök, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Dr. Birkner Zoltán elnök, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Utolsó módosítás: 2022. január 03.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?