Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Virtuális oktatási környezet kialakításán dolgozik a Zengo Kft. és az SZTE
2024. szeptember 21.
Módosítás: 2024. szeptember 23.
Olvasási idő: 2 perc

Szeged, 2024. szeptember 21., szombat (MTI) – A felhasználók pillanatnyi állapotához igazodó, a virtuális és kiterjesztett valóságban működő oktatási környezet kialakításán dolgoznak a Zengo Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projektben – tájékoztatta a szegedi vállalkozás az MTI-t.

A 667 millió forintos projektben - amely költségeiből 457 millió forintot fedez vissza nem térítendő támogatás - a cég és az egyetem szakemberei egy végleges forgalomba hozatalra kész, teljesen validált, piacképes terméket kívánnak létrehozni, amelynek újdonsága a virtuális rendszerbe integrált és annak szenzoradataira épülő előrejelző modellek, valamint az azok eredményére épülő tréninget kiértékelő és az oktatást adaptívan módosító algoritmusok lesznek.

A kétéves projekt célja egy olyan a virtuális (VR) és kiterjesztett (AR) valóságban működő mesterséges intelligencia alapú modellekkel támogatott platform létrehozása, amely képes meghatározni a felhasználó pillanatnyi állapotát, és ezek alapján adaptív módon megváltoztatni a képzés menetét, ezáltal javítva annak hatékonyságát, valamint részletes minősítést képes adni a tréning egészéről. A megoldással a piacon elsőként lesznek képesek a kereskedelmi forgalomban is kapható VR-eszközök szenzoradatainak használatával további következtetéseket is levonni a használóról, annak érzelmi állapotáról, pillanatnyi stressz szintjéről vagy a fókuszáltságáról. Az adatok mesterséges intelligencia által elvégzett elemzésével részletesen kiértékelhető a tréning. A szegedi szakemberek így elsőként készíthetnek a VR-technológiában mesterséges intelligencia segítségével adaptálódó tananyagot.

A 2006-ban alapított Zengo Kft. egyedi fejlesztésű oktatási keretrendszerek és a hozzájuk kapcsolódó saját gyártású oktató videók és animációk készítésével, interaktív múzeumi attrakciók teljes körű kivitelezésével foglalkozik, valamint digitális megoldásokat fejleszt üzleti ügyfeleknek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint egy magyar magánszemély és egy oktatástechnológiai vállalkozás tulajdonában álló Zengo Kft. foglalkoztatotti létszáma 55. A cég tavaly az előző évhez képest több mint 30 százalékkal 943 millió forintra növelte nettó árbevételét. A vállalkozás 2022-ben 241 millió, tavaly 177 millió forint adózott eredményt ért el.

Forrás: mti.hu

Utolsó módosítás: 2024. szeptember 23.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?