A támogatások hatékony felhasználásának egyik alapfeltétele, hogy azok megszerzése a lehető legkevesebb bürokratikus akadállyal járjon; egyszerűsíteni kell az ügymenetet, csökkenteni kell a pályázati pénzekhez jutás átfutási idejét; eredményesebbé kell tenni az értékeléseket.
A pályázói kör jelen és jövőbeli igényei kielégítésének érdekében a Hivatalnak modern értelemben vett ügynökséggé kell válnia. A rábízott pályázati pénzek kezelése mellett különböző kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújtania kell. Elő kell segíteni, hogy a vállalkozások nagyobb arányban vegyenek részt a pályázatokon.
Mindezen feladatok megvalósításáért lesz felelős Csopaki Gyula, aki az elmúlt hét évben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Igazgatóságának irányítójaként szerzett vezetési tapasztalatokat. Mindemellett számos tudományos közlemény szerzője (tudományos szakterülete a távközlési rendszerek és szolgáltatásaik vizsgálata), több kutatóhely volt munkatársa, számos doktorandusznak volt témavezetője – tehát tudományos kutatóként, oktatóként is megfelelően ismeri a kutatás-fejlesztési szféra működését, a szféra előtt álló kihívásokat. Az új elnök legfontosabb céljának a kutatói és üzleti szféra együttműködésének erősítését és a fiatal kutatók lehetőségeinek szélesítését tartja.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalról:
A NKTH a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt álló központi hivatal, amely a Kormány által meghatározott kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős szerv. A NKTH önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amelyet elnök vezet. A NKTH anyagi és intézményi eszközökkel támogatja az új tudás és technológia létrehozását, elterjesztését és hasznosítását. Tevékenységének forrását a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap nyújtja, melyet az NKTH pályázati rendszerén keresztül forgat vissza a gazdaságba.
Budapest, 2008. szeptember 8.
Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala
Dr. Csopaki Gyula
Szakmai önéletrajz
Személyes adatok: Iskolai végzettség, tudományos fokozat
|
|
Szakmai továbbképző tanfolyamok:
- 2001: The Internet Computing Architecture ( Nice – Sophia Antipolis )
- 1995: Association of University Technology Managers, Licensing Course (Washington DC)
- 1992, 1993: KAPSCH Datastar Meridian – Bécs, Linz
Munkahelyek:
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Nemzetközi Igazgatóság: Igazgató 2001-2008 - BME Távközlési és Médiaiinformatikai Tanszék (és jogelődjei) 1986-2008
- BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, nemzetközi ügyek dékánhelyettese 1993-2001
- MTA Híradástechnikai Tanszéki Kutatócsoport 1969-1986
Részfoglalkozások:
- Építőipari Számítástechnikai és Ügyvitelgépesítési Vállalat1974,
- Számítástechnikai Koordinációs Intézet 1975-1982,
- MTA Központi Hivatala 1986-1993,
- European Telecommunication Standard Institute 1993-1994,
- ERICSSON Magyarország 2001-2006
Szakterület:
Távközlési rendszerek és szolgáltatásaik. Távközlési szoftverek és protokollok tervezése és megvalósítása. Formális leírónyelvek az infokommunikációban.
Nyelvtudás:
angol, német és orosz (állami középfokú C típusú nyelvvizsgák).
Tudományos ösztöndíjak, vendégtanári meghívások:
- 1990: Universitat Passau, Fakultat für Matematik und Informatik, Technische Universitat München, Fakultat für Elektrotechnik, DAAD ösztödíj Németország (2 hónap)
- 1992: Pohang University of Science and Technology, vendégtanári meghívás, Dél-Korea (6 hónap)
- 1994-95: ETSI Sophia Antipolis, Franciaország, project team expert
- 1996-97: University of Stirling, Prime Minister’s Scholarship, Egyesült Királyság (3 hónap)
Doktori Adatbázisbeli Publikációk: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=192&sz_ID=1801
Tagság, tisztség:
- Magyar Mérnök Akadémia, tag ( 1996 óta ), MTA Közgyűlési Doktor Képviselő (2001-2004),
- MTA Távközlési Rendszerek Bizottság, tag (1990 óta ), Hirközlési és Informatikai Tudományos Egyesület tag (1970 óta ),
- Wireless Personal Communication Kluwer Academic Press szerkesztő-bizottsági tag (1998-2006),
- Távközlési Mérnöki Minősítő Bizottság tagja,
- Informatikai és Hírközlési Szakértői Bizottság tagja (Informatikai és Hírközlési Minisztérium, 1999-2003).
Kitüntetések:
- Rektori Nívódíj, (BME), 1984
- Széchenyi Professzori Ösztöndíj (Oktatási Minisztérium), 1997
- Jubileumi Emlékérem, (BME), 2000
- Felsőoktatási Emlékplakett (Oktatási Minisztérium), 2000
- Puskás Tivadar Díj, (HTE), 2001
- Kozma László Emlékérem, (BME), 2002