Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
A Szent István Egyetemen is megalakult a Területi Innovációs Platform
2020. február 12.
Módosítás: 2020. február 12.
Olvasási idő: 3 perc
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával tavaly októberben indult útjára a Területi Innovációs Platformok (TIP) kezdeményezése. Az alapító nyilatkozatot eddig 6 vidéki és 11 budapesti egyetem írta alá, a mai napon pedig a Szent István Egyetemen is megalakult a TIP.

A kezdeményezés célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.

A megújuló hazai innovációs ökoszisztéma jövőbeli teljesítménye és versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a szereplők – szakpolitikusok, felsőoktatási és kutató intézmények, vállalkozások és szakmai szervezetek – kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek, az intelligens szakosodási stratégia mentén fokozva egy-egy térség innovációs képességét. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ezért – az egyetemi központokra építve és a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek legfőbb erősségeire koncentrálva – olyan csomópontokat kíván létrehozni, amelyek új szemlélettel segítik elő az információáramlást, a tudástranszfert, az együttműködést és a szakmai kapcsolatépítést.

A gödöllői TIP alapító rendezvényén Dr. Szabó István, az NKFI Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese kiemelte: „A hazai gazdaság teljesítőképessége jelentősen fokozható, ha sikerül növelni az országszerte fellelhető tudásbázisok szakértelmének hasznosulását, ahhoz kapcsolódva pedig a kis- és közepes vállalkozások innovációs képességét. A magyar egyetemi hálózat egyértelműen alkalmas arra, hogy az innovációs ökoszisztéma központi szereplőjévé váljon, és különösen fontos, hogy az egyetemi tudás megnyíljon a helyi kis- és középvállalkozások előtt is.”

Regionális tudásközpontként a Szent István Egyetem – amely tagja az MI, valamint az 5G koalíciónak is – a kutatási eredmények gyakorlati felhasználását, a hatékonyabb technológiatranszfert, az innovációs folyamatok térségbeli kibontakozását szolgáló partnerkapcsolatok építését, illetve azok eredményes kiaknázását tűzte ki célul. Ezt a törekvést fémjelzi többek között a vállalati partnerekkel nemrég közösen létrehozott Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ, amely hamarosan szolgáltatóként is megjelenik a mezőgazdasági gépgyártás és az agrárinformatikai innováció területén.

Dr. Palkovics László, az egyetem rektora köszöntőjében elmondta: „A Szent István Egyetem a legnagyobb hazai agrárprofilú intézmény. Ezért a helyi innovációs ökoszisztéma hatókörét nem csak regionális, hanem ágazati szinten, azaz országos, sőt, több évtizedes gyakorlatunk alapján Kárpát-medencei kiterjedésben értelmezzük. Célunk, hogy a kutatási, fejlesztési eredményeink végterméke ne csak tudománymetriai szempontból magasan mérhető publikációkban öltsön testet, hanem profitorientált, saját tulajdonú cég jöjjön létre a fejlesztőkkel és a hallgatókkal közösen, amely részt vesz a gyártásban, forgalmazásban, megjelenésben és a piacra vitelben is. Így tudjuk visszacsatolni a kutatásfejlesztésből származó sikeres gazdasági eredményeket a korszerű piacorientált felsőoktatási képzésbe.”

A Területi Innovációs Platformok 2019 novemberében elindított kezdeményezése a szereplők együttműködése érdekében egy-egy térség legfontosabb innovációs szereplőit – egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, kkv-kat, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, üzleti angyalokat, országos kamarai hálózatokat – kívánja megszólítani a lehető legszélesebb körben. A TIP alapító nyilatkozatát eddig 6 vidéki és 11 budapesti egyetem írta alá, valamint 5 országos szakmai szervezet – Bay Zoltán Kutatóintézet, HÖOK, IVSZ, Magyar Innovációs Szövetség, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala –, valamint rajtuk kívül az innovációs ökoszisztéma számos helyi szereplője is csatlakozott a kezdeményezéshez. A lehetőség mindenki előtt nyitott: az alapító nyilatkozat és a csatlakozási nyilatkozat az NKFI Hivatal honlapján elérhető.

A TIP eddigi eseményei, valamint az újabb tervezett helyszínek részletei és a regisztráció a www.nkfih.gov.hu/tip oldalon érhető el.

Gödöllő, 2020. február 12


Területi Innovációs Platform, Gödöllő - 2020. február 12.
Az NKFI Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával indítja útjára a Területi Innovációs Platformokat (TIP) bemutató országos programsorozatát.
Utolsó módosítás: 2020. február 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?