Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény.
Pécs, 2024. április 26., péntek (MTI) - Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A mikro- és nanotechnológia eszköztárának segítségével készülő új típusú, alacsony fogyasztású mobil, illetve ruhán viselhető érzékelők a kritikus infrastruktúrák és a vészhelyzetek elhárításában részt vevő személyek védelmét segítik.
A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
Denevérek vírusait kutató konzorciumhoz csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL). A nemzetközileg „OneBAT” néven ismert projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott, 126,6 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, a 2020-2.1.1-ED pályázati program finanszírozásában valósul meg, amely a denevérekben található vírusok „One Health – Egy Egészség” szemléletű vizsgálatát célozza.
Budapest, 2024. április 25., csütörtök (MTI) - Az idén 147 milliárd forintnyi pályázati forrás nyílik meg a kutatás, a tudományos innováció támogatására a Neumann János Program keretében - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján, csütörtökön Budapesten.
A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén 1 milliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe. A felhívás égisze alatt külföldi konferenciarészvétellel, nemzetközi konferenciák hazai szervezésével és tudománykommunikációval kapcsolatos költségeket lehet majd finanszírozni.
A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe.
A különböző anyagból készült műanyag palackok egyvelegének újrahasznosításával kísérletezik az egyik idei műegyetemi Akadémiai Ifjúsági Díjas kutató.
A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe – tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
Budapest, 2024. április 24., szerda (MTI) - A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
Újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárdos keretösszeggel a hazai tudomány népszerűsítését és bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe. A pénzből külföldi konferenciarészvételt, nemzetközi konferenciák haza szervezését és tudománykommunikációval kapcsolatos költségeket lehet majd finanszírozni.
Közös projektben vett részt a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelynek célja a magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban, valamint a kockázatkezelő intézkedések megalapozása. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.
A 2024. március 20–21-én megtartott, immár harmadik HUN-REN Stratégiai Workshop rendezvényen számos kiváló előadó és előadás volt hallható a kutatóhelyeket érintő átfogó tudományos értékelésről, újabb nemzetközi „benchmark” példák ismertetéséről. Továbbá a kutatók mindennapi munkavégzéséhez kapcsolódó témákról, többek között az adminisztrációs terhek csökkentéséről, a kutatói bérekről és a szintlépéshez szükséges körülmények biztosításáról is beszéltek.
Kísérleti szennyvízkezelő reaktort tervez a Miskolci Egyetem, a marokkói Université Ibnou Zohr egyetemmel és a Kisanalitika Laboratóriumi Szolgáltató Kft.-vel konzorciumi együttműködésben 67,935 millió forintból – közölte az MTI-vel a Miskolci Egyetem kommunikációs központja.
Kísérleti szennyvízkezelő reaktort tervez a Miskolci Egyetem, a marokkói Université Ibnou Zohr egyetemmel és a Kisanalitika Laboratóriumi Szolgáltató Kft.-vel konzorciumi együttműködésben 67,935 millió forintból - közölte az MTI-vel a Miskolci Egyetem kommunikációs központja.
Négy éves munkával hozta létre a Főmterv és a BME a világ egyik első dinamikus forgalomirányítási rendszerét.
Rekordszámú hallgatót ért el a nagy sikerű Hungarian Startup University Program az Eötvös Loránd Tudományegyetemen: az innovációs program negyedik évadának első félévét közel 290 hallgató fejezte be. Jelenleg az őszi félévben benyújtott legjobb startup-ötletek továbbfejlesztésén dolgoznak a csapatok.
Rekordszámú hallgatót ért el a nagy sikerű Hungarian Startup University Program az Eötvös Loránd Tudományegyetemen: az innovációs program negyedik évadának első félévét közel 290 hallgató fejezte be. Jelenleg az őszi félévben benyújtott legjobb startup-ötletek továbbfejlesztésén dolgoznak a csapatok.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívást tett közzé a Horizont Európa K+I keretprogram partnerkereső rendezvényein való részvétel támogatására.