Online sajtó
Az egészséges életet segítő kutatások, fejlesztések és innovációk támogatása kiemelt fókuszterületet jelentenek mind a hazai, mind az európai pályázati források elosztása során. Magyarország kompetenciái hagyományosan erősek ebben a szektorban, de a kutatási, a vállalati és az állami szféra célzott összefogásával tovább erősödhet a versenyképességünk. Erről szólt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Projektmenedzsment Szövetség közösen szervezett szakmai konferenciája november végén.
A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai.
A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai. A tisztább és hatékonyabb agrártermelést támogató kutatásaik során elért eredményekről áttekintő tanulmányt jelentetett meg a Journal of Cleaner Production című szakfolyóiratban az AGBK vezetője.
Érdekes eredményeket igazolt a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálata.
A világon egyre nagyobb teret hódít a szellemi tulajdon, azaz angolul az Intellectual Property (IP). A nagy cégek már tudják, hogy a 2000-es évektől a szellemi javak, vagyis például a szellemi tulajdon, a szerződések vagy az adatvagyon egy cégben többet ér, mint a gyártósorok, a céges autók vagy az irodaépület. Nem tévedés: 90 : 10 százalék az arány. Ezért védetik le, amit csak tudnak. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) még nem ismerték fel ezt a rejtett kincset. Akik igen, azok viszont egyre nagyobbat szakítanak akár csak azzal is, hogy eladják a jogaikat.
Az egészséges életet segítő kutatások, fejlesztések és innovációk támogatása kiemelt fókuszterületet jelentenek mind a hazai, mind az európai pályázati források elosztása során. Magyarország kompetenciái hagyományosan erősek ebben a szektorban, de a kutatási, a vállalati és az állami szféra célzott összefogásával tovább erősödhet a versenyképességünk. Erről szólt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Projektmenedzsment Szövetség közösen szervezett szakmai konferenciája 2023. november 30-án Budapesten.
A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai. A tisztább és hatékonyabb agrártermelést támogató kutatásaik során elért eredményekről áttekintő tanulmányt jelentetett meg a Journal of Cleaner Production című szakfolyóiratban az AGBK vezetője - olvasható az unideb.hu-n.
A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is – igazolták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatóinak vizsgálatai. A tisztább és hatékonyabb agrártermelést támogató kutatásaik során elért eredményekről áttekintő tanulmányt jelentetett meg a Journal of Cleaner Production című szakfolyóiratban az AGBK vezetője.
Kiemelkedő új megoldásokkal és fejlesztésekkel zárul a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által koordinált Kompetencia Központ projekt. Az ipar által vezérelt és felsőoktatási kompetenciákkal támogatott megoldások kidolgozása során az ipari és az egyetemi szereplők tudományos-technológiai közösségeket szerveztek, hogy új szolgáltatásokat és laboratóriumokat hozzanak létre, új prototípusokat, termékeket fejlesszenek ki. A közös munka a diákok és a fiatal kutatók szakmai kibontakozására is lehetőséget teremtett.
Izgalmas összefoglaló cikk jelent meg a rangos Nature Reviews Methods Primers folyóiratban a világban aktuálisan zajló müográfiai kutatásokról, a különböző csoportok erősségeiről, köztük magyar kutatók eredményeiről.
Jelentősen több startup maradhat Magyarországon a legfontosabb, növekedési fázisban, amennyiben az Országgyűlés elfogadja azt a törvénymódosítást, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezett, szoros egyeztetésben a szakmai szervezetekkel és az MNB-vel. Az adótörvények módosítási javaslatának legfontosabb eleme, hogy ezentúl nem jövedelemként, hanem árfolyamnyereségként adózik a startup munkavállalója által a startupban megszerzett részesedés (üzletrész, részvény) értékesítése, valamint az adót nem a részesedés megszerzésekor, hanem az értékesítés után kell megfizetni. De mi pontosan az ESOP-program, és hogy lesz ettől könnyebb az induló vállalkozásoknak? A Portfolio erről kérdezte az érintetteket.
A társadalmi innováció segít újszerű, modellértékű válaszokat adni a helyben felmerülő kihívásokra – hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián kedden, Budapesten.
A társadalmi innováció segít újszerű, modellértékű válaszokat adni a helyben felmerülő kihívásokra - hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián kedden, Budapesten.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián vett részt Budapesten.
A társadalmi innováció segít újszerű, modellértékű válaszokat adni a helyben felmerülő kihívásokra - hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a KIM és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő EaSI Nemzeti Kapcsolattartó Pontja szervezésében megvalósuló Új utakon című társadalmi innovációs konferencián kedden, Budapesten.