Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
A Dunaújvárosi Egyetem sikeresen vett részt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Egyetemi innovációs ökoszisztéma programjában, amelynek célja az egyetemi innovációs ökoszisztéma kialakítása és eredményorientált, hatékony működtetése volt- erről számolt be részletesen felsőoktatási intézményünk.
Az agytörzs is segít emlékezni.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport tagjai a közúti állat-gépjármű ütközések hátterében álló emberi tényezőket vizsgálták egy kérdőíves felmérés segítségével. A gépjárművezetők válaszai alapján jelentős összefüggéseket mutattak ki az ütközések előfordulása, valamint a sofőrök attitűdje és vezetési szokásai között. Az eredményeket bemutató tanulmány a Journal of Environmental Management című tudományos folyóiratban jelent meg.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
Az egyetemek, a gazdaság és a kutatóhelyek összekapcsolásáról szól a Neumann János-program, mert a magyar nemzet jövőképességének ez a kulcsa – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára egy sajtórendezvényen a Bosch-csoport fővárosi innovációs élményközpontjában.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
Hamarné Farkas Dóra, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport tudományos segédmunkatársának cikkét közöljük a zöldtetőkről.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
A mesterséges intelligencia (MI) számos területen játszik komoly szerepet az agráriumban.
Az orvostudományi kategóriában megítélt ösztöndíjak harmadát Semmelweis Polgárok kapták.
Memóriafolyamatainkat nemcsak a magasabb rendű agykéreg vezérli, hanem az agytörzs is hatékonyan képes befolyásolni azokat.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
Az agy képes összekapcsolni a sejtek aktivitásmintázatát a negatív élménnyel
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
A páciens valdiált genetikai mintájából pontos, gyors és személyre szabott diagnózisokat állítanak fel a szoftver segítségével.
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatóinak legújabb felfedezése szerint egy evolúciósan ősinek tekintett agytörzsi idegsejtcsoport is szükséges a negatív emlékek raktározásához és előhívásához.
A Dunaújvárosi Egyetem (DUE) sikeresen vett részt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Egyetemi innovációs ökoszisztéma-programjában meghirdetett, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO – Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázaton, melynek célja az egyetemi innovációs ökoszisztéma kialakítása és eredményorientált, hatékony működtetése volt.
A 4iG új orvosdiagnosztikai szoftvere mesterséges intelligencia és a gépi tanulás használatával segíti az orvosi célú genomikai elemzéseket.