Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Budapestre jöhetnek a brit startupok a Brexit után
2019. április 05.
Módosítás: 2019. április 09.
Olvasási idő: 2 perc
A Be Smart versenyen a legígéretesebb startupok értékes hazai és nemzetközi szereplési, kapcsolatépítési lehetőségeket kapnak a fővárosi önkormányzat támogatásával.

Átadták a 9. Be Smart startup-verseny díjait tegnap. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által megrendezett versenyen húsz cég került a nyertesek közé.

Félévente hirdet versenyt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a startupoknak, a legutóbbi felhívásra 63-an jelentkeztek, közülük húsz nyert bemutatkozási lehetőséget – mondta Szalai Piroska, a közalapítvány kuratóriumának elnöke. Hangsúlyozta, hogy a versenyre olyan kezdő vállalkozásokat vártak, amelyek már rendelkeznek valamilyen prototípussal, illetve termékükkel már a piacon vannak. A Be Smart versenyen a legígéretesebb startupok értékes hazai és nemzetközi szereplési, valamint kapcsolatépítési lehetőségeket kapnak a fővárosi önkormányzat, illetve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával.

Szalai Piroska hangsúlyozta: nemzetközi értékelések szerint a startup vállalkozások számára Európában Budapest a legkedvezőbb hely Felidézte, a magyar főváros tavaly elnyerte az Európai Bizottság által indított Startup Europe program versenyének díját a startupok számára legjobb közigazgatás kategóriájában.

Példaként említette, hogy egy idei brit elemzés szerint a Brexit után Nagy-Britanniából elköltözni kívánó startupok számára Budapest a legjobb város, a magyar főváros harminc ország nyolcvan városa közül lett az első. Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese fontosnak nevezte, hogy egyre több fiatal vállalkozó kezdeményezése valósuljon meg. Hozzátette, minden korábbinál szabadabb a pálya, bővebbek a lehetőségek, amelyekkel élhetnek az induló vállalkozások.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke felhívta a figyelmet, hogy a digitális átalakulásban minden iparág érintett, a közlekedéstől az egészségügyön át a mezőgazdaságig a legkülönbözőbb területen érdemes valóra váltani ötleteket, mert ezeknek nagy piaca és lehetőségei lesznek. A mesterséges intelligenciáról elmondta, hogy egy ilyen horderejű technológiai és üzleti innováció esélyt teremt évtizedes hátrányok ledolgozására, illetve évtizedes előnyt hozhat a versenytársakkal szemben. A díjakat a Startup Budapest Tavasz rendezvénysorozat keretében adták át.

Forrás: Magyar Hírlap - 2019.04.05. (10. oldal)

Utolsó módosítás: 2019. április 09.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?