Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Cégenként 50 milliós támogatást kapnak ígéretes startupok
2018. november 23.
Módosítás: 2018. november 29.
Olvasási idő: 2 perc
Lezárult a pályázati szakasza a BaConsult inkubátorprogramjának, 220 jelentkezőből kiválasztotta azt az öt startupot Balogh Péter angyalbefektető és csapata, amelyek egyenként több mint 50 millió forintos állami és befektetői támogatásban részesülnek. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán félmilliárd forintot nyert a BaConsult Kft., ebből összesen tíz innovatív mikrovállalkozást támogat. A tőke mellett a startupok stratégiai tanácsadást, jogi és pénzügyi segítséget is kapnak másfél éven keresztül. Az inkubátorprogramba bekerült első öt céget tavasszal már bemutatták, a további ötöt pedig tegnap ismerhették meg az érdeklődők.
A pályázat második szakaszába bekerült az Árminimum.hu, amely a lakáspiac online hirdetéseinek káoszát szüntetné meg: egy ingatlanról átlagosan 13 hirdetés jelenik meg, az árak között átlagosan 4 millió forint az eltérés. A WorkLife Company a vállalatok számára alakít ki egy háromoldalú piacteret, amely a munkatársak irodai jóllétét támogatja. A DiabTrend olyan mobilalkalmazás, amely személyre szabott segítséget nyújt cukorbetegeknek. A BIX vásárlói véleményeket gyűjtő platform: a véleményekből bizalmi index készül, amelynek segítségével a cégek már kapcsolatfelvétel előtt feltérképezhetik leendő partnerük megbízhatóságát. A CodeBerry online programozókurzussal enyhíti az informatikushiányt. Balogh Péter az eseményen elmondta: amikor három éve elkezdett a hazai startupok támogatásával foglalkozni, a piac vadnyugati volt: kevés jó minőségű startup volt, a befektetők pedig csekély tőkéért cserébe akartak többséget szerezni a cégekben – ez azonban mára megváltozott. „A helyzet részben az állami szerepvállalásnak köszönhetően rendeződött: a Széchenyi Tőkealap és a Hiventures megjelenése minőségi tisztulást eredményezett” – emelte ki az angyalbefektető. Hozzátette, a piac átrendeződésének eredményeként sokkal több minőségi startup indult, és verseny alakult ki a befektetői oldalon is, ami letörte a befektetők irreális részesedési elvárásait. A programba bekerült startupok · Codium · Plukkido · Green Fox Academy · PrefixBox · MediCall · Árminimum.hu · WorkLife Company · DiabTrend · BIX · CodeBerry Forrás: Világgazdaság - 2018. 11. 23.
Utolsó módosítás: 2018. november 29.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?