A kezdeményezés célja az új ismeretek létrehozásának felgyorsítása, az oktatás támogatása, az innováció ösztönzése, valamint a tudományos folyamatok átláthatóságának előmozdítása és a kutatási eredmények elérhetőségének biztosítása a globális szakmai közösség és a széles társadalom számára, a nyílt tudomány elvi alappilléreit megvalósító modellek és infrastruktúrák mielőbbi hazai bevezetése által.
A csatlakozási szándéknyilatkozatot dr. Szabó István, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora, Csillag Zsolt kancellár és Urbán Katalin, a Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója írta alá a Pannon Egyetemen. Dr. Szabó István elmondta: „A magyarországi egyetemek tudástára rendkívül gazdag, éppen ezért fontos, hogy a felsőoktatási intézmények kutatási adataihoz és tudományos publikációihoz egyre szélesedő körben férhessenek hozzá a külsős kutatók vagy a ’citizen science’ koncepciójának mentén akár az állampolgárok is”.
Dr. Gelencsér András szerint napjaink válságokkal terhes világában a tudomány versenyt fut az idővel, hogy megoldást találjon a világ nagy problémáira és kikövezze az élhető jövő útját. Ebbéli törekvésében különösen fontos, hogy a tudomány eredményei korlátok nélkül és azonnal hozzáférhetők legyenek a tudományos közösség és emészthető formában a társadalom számára is. „Az egyetem csatlakozása az állásfoglaláshoz mérföldkő a könyvtárunk történetében. Az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont legfőbb feladata korszerű oktatás- és kutatástámogató szolgáltatások biztosítása az egyetemi polgárok számára” – mondta Urbán Katalin. Csillag Zsolt szerint a tudomány nem értelmezhető lokális vagy országos szinten, kizárólag globálisan.
Forrás: Veszprémi 7 nap