Tavaly év végén mutatták be Magyarország Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Útitervét. Miért volt szükség erre a dokumentumra?
Egy nemzet kutatási infrastruktúrájának állapota és színvonala napjainkban egyre inkább meghatározza, hogy hogyan alakul az adott ország tudományos közösségének nemzetközi versenyképessége. Az pedig nem kérdés, hogy a világszínvonalú kutatások egyre inkább világszínvonalú kutatási infrastruktúrákat igényelnek, és egy adott eszköz, berendezés vagy éppen humán erőforrás szintjén a költséghatékonyság kizárólag nemzetközi együttműködéssel érhető el. A fejlesztendő kutatási infrastruktúrák kiválasztásához és létrehozásához összehangolt stratégiai szemlélet kialakítására van szükség európai szinten. Az elmúlt évtizedben az Európai Unió több tagállama is elkészítette saját nemzeti útitervét, mára az országok többsége rendelkezik ilyen dokumentummal. Magyarországon is évekkel ezelőtt kezdődött el az úgynevezett stratégiai jelentőségű kutatási infrastruktúrák számbavétele és fejlesztési irányainak meghatározása. Ez a dokumentum nemcsak a nemzetközi kapcsolódások miatt hasznos, hanem a hazai vállalkozások számára is egyfajta képet ad a lehetőségekről. Hiszen egy kis- és középvállalkozás (kkv) esetében nem életszerű egy kísérleti reaktor üzemeltetése, pedig lehet, hogy az innovációs tevékenysége folyamatosan fejlődhetne, amennyiben ilyen típusú eszközöket tudna használni. Az Útiterv abban nyújt segítséget, hogy a magyar vállalkozások is tisztában legyenek azzal, milyen eszközöket és berendezéseket tudnak használni saját fejlesztéseikhez. Sajnos nálunk ma még általános problémát jelent a piaci szereplők közötti kapcsolatok, azaz a hálózatosodás hiánya. Ennek oka sok esetben nem a megfelelő erőforrások, hanem sokkal inkább az információ hiánya. Reményeink szerint az együttműködések száma és mélysége növekedni fog ezen a területen.
A dokumentum bemutatóján úgy fogalmazott, hogy az Útiterv létrejöttét korántsem végállomásnak, hanem egy tervezési, nyomonkövetési és megvalósítási ciklus kezdetének tekintik, és a jövőben is számítanak a hazai kutatói-fejlesztői közösség aktív szerepvállalására…
Ez valóban így van, éppen május végén tartunk egy workshopot (az interjú május közepén készült – szerk.) a KFI rendszer szereplőivel, ahol azt fogjuk megvizsgálni, hogyan lehetne monitorozni az infrastruktúrákban való eddigi részvételt. Arra keressük közösen a választ, miképpen lehet mérni tudományos és innovációs értelemben egyaránt, hogy egy infrastruktúra ténylegesen hasznosul-e. Azt is vizsgálni fogjuk, hogy a nemzetközi infrastrukturális tagságainkból fakadó lehetőségeket mennyire használtuk ki. A Hivatal kifejezett célja, hogy rendszeres időközönként felülvizsgáljuk a nemzetközi tagságaink hasznosságát, hiszen csak ezek alapján hozhatunk helyes döntést a kilépésről vagy éppen a hosszabbításról. Hazánk számára fontos, hogy a nagy páneurópai kutatási infrastruktúrák egyike nálunk valósul meg: 2018 februárjában már megérkeztek az első külföldi kutatók a szegedi ELI lézerközpontba, ahol az attoszekundumos szuperlézer minden eddiginél nagyobb intenzitások mellett teszi lehetővé a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatát. Természetesen folyamatosan érkeznek új javaslatok is, például az Európai Déli Obszervatóriumhoz való csatlakozásra, mely a világ egyik legjelentősebb kutatóhelye. De a listán található az európai kémiai biológiai közösséget tömörítő EUOPENSCREEN és az európai folyó–tenger kölcsönhatás vizsgálatára kialakított interdiszciplináris kutatási és innovációs hálózat, a DANUBIUS-RI is. Mielőtt azonban döntenénk a jövőről, szeretnénk mindenképpen a workshop eredményeit összegezni.
Mi alapján hozzák meg a döntést egy új tagságról?
Elsősorban azt vizsgáljuk, mekkora az érdemi tudományos érdeklődés egy-egy tagság esetében. Bármilyen egyedi és érdekes is egy kutatási terület, ha mindössze néhány intézményt vagy vállalatot érint, azaz nincs meg mögötte a „kritikus tömeg”, akkor el kell vetnünk a javaslatot, hiszen a tagságnak komoly anyagi vonzata van. A harmóniát keressük a költség és az érdeklődés között, és amennyiben ezt megtaláljuk, akkor elindítjuk a csatlakozási folyamatot.
Idén februárban országos innovációs konzultációsorozatot indítottak. Milyen személyes benyomásokkal gazdagodott a vidéki helyszíneken?
Elsősorban Magyarország keleti részét jártam körbe, és kellemes meglepetésként ért az az élénk érdeklődés, amit számos városban tapasztaltam. Határozottan látszik, hogy igény van az általunk megfogalmazott új szerepkörre, melyben a Hivatal nem egyszerűen finanszírozó intézmény lesz, hanem egyfajta innovációs támogató szervezetként kíván szerves részévé válni a magyarországi kutatás-fejlesztési és innovációs ökoszisztémának. Ez fontos visszajelzés volt számomra. Korábban is köztudott tény volt, hogy az innovációs potenciál elsősorban Budapestre és környékére koncentrálódik, ezért is volt biztató látni, hogy a közép-magyarországi régión kívül is számos olyan kezdeményezés van, melyekre építeni lehet a jövőben. Egyre több vállalkozás érti meg, hogy a versenyképesség alapfeltétele az innováció.
Nagyságrendileg hány érdeklődőt vonzott a fórum?
A roadshow 25 helyszínén mintegy 2800 vállalkozó vett részt, de hogy még több ember véleményét megismerhessük, a Hivatal honlapján online konzultációt is indítottunk, ahol egy kérdőíves megkérdezés keretében bárki elmondhatta a véleményét a témáról. Meglátásom szerint ez alatt a bő egy hónap alatt nagy lépést tettünk afelé, hogy stratégiai partnerünkké tegyük a hazai kis- és középvállalkozási szektort. A fórum segített a kkv-szektor belső szerkezetének megismerésében, az őket érintő problémák azonosításában: jól látható, hogy a hazai vállalkozásoknak elsősorban a digitális átállás, valamint az innovációs készség és az exportképesség fejlesztése jelent kihívást. Azért is volt fontos vitára bocsátani ezeket a kérdéseket, mert az országos rendezvénysorozaton szerzett tapasztalatokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium is be tudja építeni a vállalkozások megerősítését célzó kkv-stratégiába. A nagyvállalatokat is szeretnénk külön felkeresni, és elsősorban arra szeretnénk ösztönözni őket, hogy a kisebb volumenű fejlesztéseikre a hazai kis- és közepes vállalkozásoktól kérjenek megoldásokat.
Egy korábbi előadásán azt mondta, a felsőoktatást tekinti a KFI-rendszer kulcsának. Milyen szerepet szánnak az egyetemeknek a jövőben?
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a felsőoktatási intézmények gyakorlatilag egész Magyarországot lefedik, és így minden nagyobb városban hozzáférhető valamilyen kutatás-fejlesztési kapacitás, amelyet a kkv-k hasznosítani tudnak. Azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemek hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásai egyablakos rendszerben váljanak elérhetővé a piaci szereplők számára. Ennek első lépéseként azt a célt fogalmaztuk meg, hogy az egyes felsőoktatási intézmények saját innovációs potenciáljukat közérthető formában gyűjtsék össze egyfajta katalógusba. A hangsúly a közérthetőségen lesz, ugyanis a korábban elkészült Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Regiszterben a meglévő kapacitásokat elsősorban tudományos szemszögből mutatták be, ami az átlagos kis- és közepes vállalkozások számára kevésbé volt érthető. De ez a katalógus is csak akkor lesz igazán hasznos, ha egy vállalkozás könnyedén megtalálja benne, hol és mennyiért végeznek el például egy roncsolásmentes anyagvizsgálatot.
Milyen volt a fogadtatása ennek az elvárásnak az intézményi oldalról?
Az előző ciklusban még az EMMI keretein belül indítottuk el Palkovics miniszterrel (Palkovics László 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára, 2016-tól oktatásért felelős államtitkára volt, jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője – a szerk.) az egyetemek harmadik missziós tevékenységének erősítését. Korábban ez a szerep abban nyilvánult meg, hogy képzéseikkel megpróbáltak a piaci igényekre, elvárásokra reagálni, így hoztak létre új szakokat. Ma már azonban ennél jóval többre van szükség. Szükség van a többi között a tudatos szabadalmi tevékenységre, spin-off vállalkozások létrehozására és nem utolsósorban a piaci szereplőkkel való szoros együttműködésre is. Természetesen segítünk, a pályázati finanszírozás eszközével markánsan támogatjuk az egyetemi ökoszisztéma kiépülését, és a tavaly indult Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program folytatásaként idén is 13 felsőoktatási intézmény részesülhet összesen 15 milliárd forint támogatásban. Az intézmények a tavaly megkezdett hároméves kutatási tématerületeiket folytatják, ehhez kapnak további támogatást. Ezt a típusú segítséget kifejezetten hasznosnak ítélem, ám az intézményeknek úgy kell élniük a lehetőségekkel, hogy később már külső finanszírozás nélkül is életképesek legyenek a most kialakuló rendszerek. Milyen hatékonysággal zajlik a kormány által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram, az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP)? – A három éve indult program célja alapvetően a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele, a kiváló oktatók, kutatók itthon és pályán tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése. Az ÚNKP keretében a felsőoktatásban kiemelkedő kutatási tevékenységet végző hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók öt-, illetve tízhavi ösztöndíjban részesülhetnek, a fogadó felsőoktatási intézmények pedig a saját nyertes pályázóik ösztöndíjösszegének 40 százaléka mértékében kutatási-működési támogatást kapnak. Gyakorlatilag bármilyen tudományterületen lehet pályázni, és komoly eredménynek tartom, hogy bizonyos feltételekkel végzős középiskolások is pályázhatnak, sőt a számuk négyről nyolcvanra emelkedett. Milyen szerepet töltenek be a tudományos diákköri mozgalmak az egyetemek életében? – Rendkívül fontosat, hiszen a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) ezúttal is mintegy 5000 tehetséges egyetemista és főiskolás vett részt, és ez az érdeklődés évek óta stabil. Az OTDK szerepe azért is lényeges, mert tapasztalataink szerint a résztvevők jelentős hányada később tudományos pályára lép. Jól illusztrálja ezt, ami néhány éve egy nyitórendezvényen az egyik köszöntőbeszédben elhangzott: az előadó megemlítette, hogy egykor maga is indult az OTDK-n, később pedig kiderült, a felszólalók legtöbbje ugyancsak szerepelt korábban ezen a seregszemlén. Magyarország legnagyobb felsőoktatási megmérettetése egy alulról jövő kezdeményezés, és napjainkban már 16 tudományterületen nyolc város tíz felsőoktatási intézményében rendezik meg. A jövőben reményeim szerint két területen bővíthető az OTDK: egyrészt a középiskolások, másrészt pedig a határon túli magyarlakta területek bevonásával. A Kárpát-medencében meglenne erre az igény, éppen májusban alakult meg az Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Tanács. Áprilisban jelentek meg az új kutatásfejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai, elsőként az OTKA kutatói kiválósági pályázatok felhívásait írta ki a Hivatal. Mennyiben változott a kiírások struktúrája? – Az egyéni kutatókat, kutatócsoportokat célzó OTKA-pályázati konstrukciók alapelvei, illetve elbírálásuk folyamata nem változott érdemben, ugyanakkor számos olyan változtatás történt, melynek köszönhetően a rendszer rugalmasabbá vált, az adminisztratív terhek pedig érezhetően csökkentek. Az egyik legfontosabb újítás a kutatói életpálya definiálását érinti. Több európai kutatás-finanszírozási rendszerhez hasonlóan 2019-től már nálunk sem a kutató életkora, hanem a doktori fokozat megszerzése óta eltelt idő a mérvadó. A jövőben így a pályázók a „saját ligájukban”, azaz a kutatói életpálya azonos szakaszán álló társaikkal fognak versenyezni a támogatások elnyeréséért. A posztdoktori programban öt év, a fiatal kutatók számára kiírt programban pedig 12 év a határ, számukra idén áprilisban összesen négymilliárd forint keretösszeg nyílt meg. Számos változtatást hajtottunk végre, például egyszerűsödtek a keresetkiegészítés szabályai, a posztdoktori pályázatoknál pedig a béren kívül már dologi költségek is tervezhetők. Csökkentettük a szerződésmódosításokkal járó adminisztrációt is: az évek közötti és az éven belüli költségátcsoportosításokhoz már egyáltalán nem lesz szükség rá, elegendő a pénzügyi beszámolóban részletesen indokolni az eltérést. Nagyobb rugalmasságot engedünk a költségvetés tervezésében is, nem feltételezzük, hogy a kutató más célokra akarná felhasználni a keretösszeget. Két egyszerű példa: a reprezentációs keretből már lehet finanszírozni a konferencia-részvételhez szorosan kapcsolódó reprezentációs költségeket is (például az étkezést), és míg korábban nevesíteni kellett az összes projektben részt vevő segédszemélyzetet, az új rendszerben ezt elég lesz utólag dokumentálni. Fontos megjegyezni, hogy a pozitív eljárásbeli változások a korábban elbírált, de még jelenleg is futó pályázatok esetében is érvényesek lesznek.
Miért volt korábban ennyire szigorú a rendszer?
A Hivatal korábban mind szakmai, mind pénzügyi-adminisztratív szempontok szerint is sok esetben mereven működött. Természetesen nem szabad elfelejtkezni arról, hogy finanszírozó intézményként milyen felelősséggel tartozunk, hiszen közpénzből támogatunk, a kutatás azonban tipikusan olyan terület, ahol rendkívül nagy a bizonytalanság. Úgy gondoljuk, ha engedjük kicsit szabadabban működni a kutatókat, akkor hatékonyabbá válhat a rendszer. Remélem, rövid időn belül az eredmények minket igazolnak.
Forrás: Innotéka - 2019.06.06. (25,26,27,28,29. oldal)