Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Gázt fejlesztenének helyi hulladékból
2020. január 14.
Módosítás: 2020. január 14.
Olvasási idő: 2 perc
ZALAEGERSZEG Tavaly elkészült és a szükséges próbaüzemeléseken is sikeresen túljutott a búslakpusztai kommunális hulladéktároló mellett felépült automatizált hulladékfeldolgozó.

A 3B Hungária Kft. által kifejlesztett technológiájú, illetve a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. által épített üzem továbbfejlesztésére újabb pályázatot nyert a 3B Hungária és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Az 1,4 milliárd forintos beruházás során elkészült létesítménybe szállított hulladékot a szükséges előkészítés, aprítás után öt frakcióra válogatja a gépsor, elkülönítve az alumíniumot, vasat, szilikátokat, és a műanyagot is kétfelé választja, fóliákra, illetve jól értékesíthető PET-palackokra. Mint Nagy Zoltán, a technológiát fejlesztő és gyártó cég vezetője elmondta, a 2018-as átadás után többszöri próbaüzem zajlott le, ezek során módosították a szükséges dolgokat, az utolsó próbaüzem tavaly év végén történt meg. – Annak során 200 tonna RDF nevű energetikailag hasznosítható anyagot állított elő, amit elszállítottak, és e szállítások folyamatossá tételén múlik most már a működés. A Veolia Magyarország az ajkai erőművében tudja felhasználni ezt az anyagot.

Arra várunk, hogy most már az országos rendszerbe állítva, ezt a másod-tüzelőanyagot folyamatosan szállítva működhessen az üzem – tájékoztatott az ügyvezető az eddig történtekről.

Elmondta továbbá, hogy az erőmű tudná fogadni a teljes zalaegerszegi mennyiséget, de az égetőműbe történő szállításokban döntő befolyása van a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Zrt.-nek, állítólag utóbbin múlik ez. Ha e logisztikai feltétel megoldódna, akkor számítások szerint a Zalaegerszegen képződő kommunális hulladékból 40 százalékkal kevesebbet kellene deponálni.

A fejlesztés második ütemének megvalósulása után azonban már nem lesz szükség a tüzelőanyag zalai megyeszékhelyről történő elszállítására.

Mint Nagy Zoltán elmondta, a 3B Hungária, valamint a BME további fejlesztésre vonatkozó pályázatát tavaly decemberben elfogadta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekt megnövelt hatékonyságú feldolgozási és energetikai hasznosítási célú technológiák kifejlesztését támogatja a települési szilárd hulladékokhoz.

A fejlesztésben részt vesz a Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem is. Az 1,2 milliárd forint költségvetésű, két év alatt megvalósítandó projekt a már meglevő zalaegerszegi technológiát fejleszti tovább, aminek eredményeként már nem lesz szükség az itt képződő másod-tüzelőanyag elszállítására, mert helyben gázt állítanának elő belőle. – A folytatásban az említett energetikai alapanyagból szárítást, pelletálást követően e célra fejlesztett villamos fűtésű reaktorokban zárt térben gázt lehet majd termelni, ami helyben gázmotorral és gázégővel villamosáram- és hőtermelésre hasznosítható.

A pályázat végén ezt a működő technológiát tudjuk majd bemutatni – mondta az ügyvezető a következő fejlesztési tervükről.

Forrás: Zalai Hírlap

Utolsó módosítás: 2020. január 14.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?