Gyakorlatias ötletek
2022. augusztus 10.
Módosítás: 2022. augusztus 22.
Olvasási idő: 1 perc
A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásából megvalósuló Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország felsőoktatási szintű, kétféléves, vállalkozásfejlesztési e-learning kurzusa. A MATE-n az őszi félévben 200, a tavaszi félévben 55 hallgató vette fel a kurzus első, illetve második részét. Közülük 26-an négy hónapon át ösztöndíjat is kaptak ötleteik megvalósításához.
A kurzuson részt vett csapatok projektötleteit az oktatási intézmények és a hozzájuk rendelt mentorok értékelték, a húsz legkiemelkedőbb csapat pedig bemutatkozhatott a Demo Day rendezvényen, hogy akár befektetőt is találhassanak ötletük megvalósításához. A Demo Day-en a MATE két csapata mutatkozott be. Az Agrodrone System csapata – Pintér Bertold projektfelelős (MATE), Gáspár Berta (BME), Ottóffy Bálint (BCE), Nagy Attila Sándor (MATE), Jaroszczák Szabó Bence (ÓE) – egy drónnal végzett permetezést támogató kiegészítőt készített. Fő céljuk egy olyan komplex szolgáltatás, ami a létező és akár az eddig fel nem merült problémákra is megoldást nyújt a drónnal permetező gazdáknak, szolgáltatóknak. A rendszerük az automata permetlé-keveréstől és annak drónba töltésétől a drón tárolásán át az akkumulátorok töltéséig mindent magába foglalna. A Cricks csapata – Kósa Bernadett projektfelelős (MATE), Bárczi Emese (MATE), Molnár Boglárka (MATE) és Péter Dániel (SE) – emberi fogyasztásra alkalmas rovarliszt előállítását tervezi. Fő céljuk a magas fehérjetartalmú élelmiszerek alapjául szolgáló hazai tücsökfarm létesítése és egy innovatív tenyésztéstechnológia kidolgozása, valamint tenyésztett egyedekből készült, vasban, rostban és esszenciális aminosavakban gazdag tücsökliszt széles körű értékesítése. (MATE) Forrás: Kertészet és szőlészet
Utolsó módosítás: 2022. augusztus 22.