Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Karriernap volt a DUE-n
2023. november 09.
Módosítás: 2023. november 09.
Olvasási idő: 2 perc

A Tudományos Hét alkalmával a hagyományokhoz híven idén is karriernapot tartott a Dunaújvárosi Egyetem. Az esemény során a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékozódhattak a városban és annak környékén elérhető karrierlehetőségekről.

DUNAÚJVÁROS A Tudományos Hét alkalmával a hagyományokhoz híven idén is karriernapot tartott a Dunaújvárosi Egyetem. Az esemény során a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékozódhattak a városban és annak környékén elérhető karrierlehetőségekről. Kuti János tanszéki mérnök megnyitóbeszédét követően a folyosón felsorakozott intézményi standoknál érdeklődhettek a diákok, ahol nem csak hasznos információkat kaphattak az adott cégnél elérhető lehetőségekről, de számos helyen ajándékokkal is kedveskedtek a résztvevőknek, sőt, a fiatalok játékos feladatok során is próbára tehették ügyességüket (célba dobás drogszimulációs szemüveg viselése közben, operációs játék).

Hogy a pályakezdés könnyebb legyen: karriernap a DUE-n

DUNAÚJVÁROS A Tudományos Hét harmadik napján 10–13 óra között várták az érdeklődőket a cégek, intézmények képviselői az egyetem „A” épületének folyosóján, hogy széles körű tájékoztatást adhassanak a fiataloknak a különböző szakmákról. A karriernap célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik még nem biztosak abban, hol szeretnének elhelyezkedni, és milyen terület érdekli őket a leginkább.

Kuti János tanszéki mérnök megnyitóbeszédét követően a folyosón felsorakozott intézményi standoknál érdeklődhettek a diákok, ahol nem csak hasznos információkat kaphattak az adott cégnél elérhető lehetőségekről, de számos helyen ajándékokkal is kedveskedtek a résztvevőknek, sőt, a fiatalok játékos feladatok során is próbára tehették ügyességüket (célba dobás drogszimulációs szemüveg viselése közben, operációs játék). A börzén egyebek mellett olyan cégek is képviseltették magukat, mint a Pridgeon & Clay Kft., a Paks II. Zrt., a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a PannonDiák Iskolaszövetkezet, vagy a Magyar Honvédség, de a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara is várta az érdeklődőket, akik az intézmény standjánál tájékoztatást kaphattak az alapszakmákról és gyakorlati képzőhelyekről is.

A nap délután tovább folytatódott, méghozzá az egyetem „P” épületében, ahol a Területi Innovációs Platform keretében két előadásra került sor. Kuti János megnyitóját követően Czifra Sándor tartott tájékoztatót a tananyagfejlesztésről a munkahelyi belső képzésekhez a DUE közreműködésével, majd Sófalvi István előadása következett, aminek témája: mint felnőttképzési intézmény, hogyan tud segíteni az egyetem, a vállalatra, egyénre szabott rövid időtartamú személyes képzésben.

Délután több helyszínen zajlott a Tudományos Diákköri Konferencia is, amely során a hallgatók bemutathatták TDK-dolgozataikat a zsűrinek.

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

Utolsó módosítás: 2023. november 09.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?