Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Nemzetközileg is versenyképes tudással
2018. április 13.
Módosítás: 2018. április 19.
Olvasási idő: 2 perc
Magyarország csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Nyilatkozathoz.

BUDAPEST. A Digital Day ren dezvényen április 10én több uniós ország képviselőivel együtt Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke írta alá Brüsszelben Magyarország csatlakozását az EU mesterséges intelligen cia együttműködéséhez.

Az NKFIH közleménye szerint a tagországok koor dináltan lépnek fel a mes terséges intelligencia ku tatása, alkalmazása, jogi szabályozása érdekében. A nyilatkozathoz kapcsolódva a visegrádi tagországok külön állásfoglalást is közzétettek, hangsúlyozva, hogy a terü letet érintő fejlesztéseket, együttműködéseket célzot tan ösztönzik. Új perspektívákat nyit A mesterséges intelligencia kutatása több olyan tudo mányterületen, így a mate matika, a robottechnológia, valamint a gépi tanulás szak területén igényel nemzetkö zileg versenyképes tudást és kutatói hátteret, amelyeken több magyar kutatói műhely a nemzetközi élvonalba sorol ható – mondta Pálinkás József a közlemény szerint. Hozzá tette: a Nemzeti Kiválósági Program tematikus alprog ramja és a most aláírt kezde ményezés új perspektívákat nyitnak a kutatási témában erős kutatócsoportok és a kapcsolódó iparikutatóhelyi együttműködések számára megnyíló célzott uniós pályá zatokban is.

Szövetségbe tömörülhetnek A tájékoztatás szerint a nyi latkozat aláírói vállalják, hogy nemzeti programok ke retében támogatják a mester séges intelligencia területén a kutatást és a technológiák bevezetését; hozzájárulnak a nyílt adatok hozzáférhetősé gének javításához, amelyek a mesterséges intelligencia ha tékony működéséhez szüksé gesek; támogatják az európai mesterséges intelligencia szö vetség létrehozását, és ösz tönzik a tagállami szereplők bekapcsolódását.


Forrás: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG - 2018. 04. 13.

Utolsó módosítás: 2018. április 19.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?