Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Önvezető járművek kutatásán dolgozik
2021. július 21.
Módosítás: 2021. július 21.
Olvasási idő: 2 perc
GYŐR/JÁSZBERÉNY Kétnapos konferencián számoltak be kutatási eredményeikről az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjpályázatának nyertesei a győri Széchenyi István Egyetemen. Köztük volt a jászberényi Ignéczi Gergő is, aki az önvezető járműveket kutatja.

Az öt éve létrehozott Új Nemzeti Kiválóság Program több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatot foglal magában, melyek a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot segítik. Ennek megfelelően alap-, mester- vagy doktori képzésben tanulók, valamint fiatal oktatók, kutatók nyerhetik el az ösztöndíjat. A 2020–21-es tanévben a győri Széchenyi István Egyetemről harmincegy fiatalnak ítélték meg a támogatást.

A nyertesek egyike, a jászberényi Ignéczi Gergő fél éve végzett az intézmény járműmérnök mesterképzésén, jelenleg a Bosch magyarországi fejlesztőrészlegénél dolgozik. Ezzel párhuzamosan részt vesz a győri egyetem járműipari kutatóközpontjának önvezető autózással kapcsolatos projektjeiben. Továbbá 2019 óta az intézmény hallgatói csapatának, az Arrabona Racing Teamnek (ART) a részlegvezetője.

– Az ART-nél egy teljes önvezető rendszer kialakításán dolgozunk immár második éve. Tudományos diákköri, illetve szakdolgozatomban ezek egy részét foglaltam össze. Korábban főleg a környezetészlelést emeltem ki, a tavaly őszi pályázati időszakban pedig a mozgásszabályozást – mondta Gergő, majd röviden kifejtette, miről is van szó. – Az autó észlelései és tervezett mozgása alapján felépül egy haladási vonal. A mozgásszabályozás feladata, hogy ezt lekövesse. Gyakorlatilag úgy vezéreljük a különböző szerkezeteket – legyen szó kormányról, motorról vagy fékről –, hogy az autó arra haladjon, amerre szeretnénk. A munkámban két különböző megoldást hasonlítottam össze, melyek közül az egyiket az ART autójával hamarosan leteszteljük majd – magyarázta a jászberényi fiatalember.

Forrás: Új Néplap

Utolsó módosítás: 2021. július 21.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?