Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Stabil infrastruktúra, színvonalas oktatás
2022. július 08.
Módosítás: 2022. július 12.
Olvasási idő: 2 perc
Abonyi János hozzátette, az országos pályakövetési rendszer szerint kiemelkedően magas jövedelemmel helyezkedhetnek el az itt végzettek. Zentai Tibor, a Vesz-Mont 2000 Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében hangsúlyozta, minden siker fejben dől el.

– Fontos, hogy ahhoz, hogy sikert érjetek el, sokszor ki kell lépni a komfortzónátokból. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, néha bizony nyújtózkodnunk kell, néha olyan magasra is, amiről talán azt gondoltuk, hogy el se érjük. De meg kell tenni, és azzal a tudással, amit a Pannon Egyetemen szereztetek, az a minimum, hogy megpróbáljátok elérni a céljaitokat, a sikereteket. Aki semmit vet, az semmit arat – tette hozzá. Németh Sándor, a mérnöki kar dékánja beszédében kiemelte, az elmúlt tanév is a koronavírus-járvány árnyékában telt, azonban ennek ellenére is számos eredményt, sikert ért el a kar.

– Ebben a tanévben 301 hallgatónk záróvizsgázott sikeresen a mérnöki karon Veszprémben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. Közülük 162 hallgató az első félévben, 139-en pedig a második félévben kapták, illetve kapják meg jól megérdemelt oklevelüket. Továbbá 14 PhD-hallgatónk védte meg sikeresen tézisét, és kapott tudományos fokozatot. Egyetemi szinten sikeres oktatást nem lehet folytatni kutatási tevékenység nélkül. Műszaki és természettudományi területeken ehhez nemzetközi szintű laboratóriumi háttérre is szükség van. Ezért is tölt el minket büszkeséggel, hogy a Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézet laboratóriuma az NKFIH pályázatán elnyerte a Top 50 kiváló kutatási infrastruktúra címet. A Magyar Tudományos Akadémia a kiemelkedő tudományos teljesítménye elismeréseként a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Természettudományi Kutatóközpontjának a Kiváló Kutatóhely címet adományozta – mondta el Németh Sándor. Zentai Tibor, a Vesz-Mont 2000 Kft. ügyvezető igazgatója az ünnepségen megkapta a Pannon Egyetem díszpolgára kitüntető címet. A diplomaátadó ünnepséget Kruppa-Jakab Éva kulturális műsora színesítette.

Forrás: Napló

Utolsó módosítás: 2022. július 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?