KÖRKÉP A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben.
A 16 millió forintos, gyakorlatorientált, online képzésben a 2022/2023-as tanév 2. félévében a hallgatók csapatokban, ösztöndíjasként fejleszthették tovább legjobb ötleteiket. A félév végén minden támogatott csapat bemutatta projektjét vállalati partnerek, befektetők és inkubátorok előtt, így tényleges finanszírozást is szerezhettek ötleteik megvalósításához.
A legjobb csapatok az EFOTT-fesztiválon is prezentálhatták ötletüket, ahol a zsűri segíthette azok megvalósulását.
Az NKE-n négy innováció kapott további támogatást; a mentorált projektek valós piaci problémákra kínálnak megoldást. A SWAP-csapat egy olyan alkalmazást tervez fejleszteni, amelyen keresztül háztartási, sport- vagy elektronikai eszközöket, esetleg ruházati kiegészítőket lehet rövid időre bérbe adni/venni, felesleges megvásárlás helyett.
A Student Job Network célja a diákok munkakeresését segítő applikáció kifejlesztése. Az ALADIN nevű rendszer egy adott szervezet belső működését monitorozó és modellező, szimuláció lefuttatására alkalmas kontrollkörnyezetet kínál majd. A Lakossági Panaszkezelési Portál nevű projekt pedig központosított felületet biztosít általános és közterületi hibák bejelentésére.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2020 szeptemberében indított HSUP célja, hogy megismertesse a magyar egyetemistákat az innováció világával és a modern vállalkozói ismeretekkel egy új, közös oktatási platformon keresztül.
Forrás: Vas Népe