A tavaly megjelent, belépő kategóriás AXYZ Innovator berendezés rendkívüli népszerűségnek örvend, ami első sorban kompakt kialakításának és számos felhasználási területének köszönhető.
Ügyfelünk, a Tatami-Sport Kft. egy igen speciális területen találta kiváló megoldásnak a berendezést, és vette használatba a Magyarországon elsők között telepített Innovator gépek egyikét. Ennek nyomán készítettünk interjút Ádám Imre ügyvezetővel a beruházás körülményeiről és az általuk végzett tevékenységekről.
Meséljen kérem, mivel foglalkozik a cég és miért ezt a területet választották?
Sport talajok értékesítésével és fejlesztésével foglalkozunk több mint 20 éve. A világ egyik vezető tatami gyártójának, az olasz Trocellen gyár ProGame termékeinek képviseletét látjuk el.
Ezen kívül saját fejlesztésű speciális tatami rendszereink értékesítésével, bérbeadásával, telepítésével és karbantartásával is foglalkozunk. Sportszőnyegeink nagyon sok területen használhatók. Partnereink összetétele ezért rendkívül széles kőrű. A küzdősportok, fitnesz, iskolai testnevelés, különféle fejlesztő tevékenységek, speciális kiképzési feladatok, filmes, televízió és színházi produkciók, rekreáció, idősgondozás és még számos további területen is dolgozunk.
Munkánk rendkívül érdekes és változatos, aminek során személyes motivációk is vezettek. Amikor kisebbik lányom kedvenc sportágának a karatét választotta lehetőségem volt több mint tíz éven keresztül mellette lenni és együtt örülni vele, amikor számos hazai és nemzetközi versenyen is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ez idő alatt mindketten számos olyan szakmai tapasztalatra is szert tettünk, amit most együtt hasznosíthatunk, mivel továbbra is együtt dolgozunk. Jelenleg cégünk egyik vezető pozícióját tölti be. De motivációt jelentett az is, hogy az üzleti tevékenységen túl valami olyat is tehessünk, ami valóban hasznos segítség lehet. Ezért fordultunk kiemelt figyelemmel olyan speciális tatamik fejlesztésnek irányába, amelyek a segítségre szorulók, vagy fogyatékkal élők számára is lehetővé teszik a mozgás örömét, a sportok gyakorlását és ezen keresztül fizikai és mentális képességeik fejlesztését.
Ha jól tudom régebb óta terveznek hasonló beruházást. Miként nyílt most lehetőség rá?
A beruházást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatának köszönhetően tudtuk megvalósítani. A pályáztunkban vállalt feladatunk egy olyan látássérültek karate oktatását segítő információs rendszer kialakítása, amivel biztonságosabban mozoghatnak és ezen keresztül akár még formagyakorlatok is végezhetők. Mivel a pályázatban nem csak azt vállaltuk, hogy kitalálunk valamit, hanem azt is, hogy egy hasznosítható terméket fejlesztünk, így már a kezdetektől fontos volt egy minden szempontból megbízható, komoly referenciákkal rendelkező precíz berendezés kiválasztása.
Milyen termékeket terveznek gyártani a most vásárolt asztalon? Hogyan segíti ez a parasportolókat?
Az egyik fejlesztésünk alapján speciális felületi kialakításokkal olyan rendszert készítettünk, amin a látássérültek biztonságosabban tudnak tájékozódni. Ezek az általános foglalkozások, a rendszeres edzések és a verseny körülmények között is egyaránt jól használhatók lesznek. Speciális elemeik segítséget nyújthatnak a parasport események lebonyolításához biztosítva a gyorsabb és hatékonyabb lebonyolítást. Másik fejlesztési irányunk az a tatami rendszer, ami egy olyan nemzetközi programhoz kapcsolódik, ami egy speciális gyakorlási rendszerrel együtt rendkívül hatékonyan segíti a motorikus és kognitív képességek fejlesztését.
Munkánk eredményessége nem kizárólag saját érdemünk. Nagyon sok köszönettel tartozunk a mozgásfejlesztés és a parasportok területén tevékenykedő partnereinknek, akik együttműködése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy fejlesztéseink a gyakorlatban is jól működhessenek.
Akár egy apró részletnek is komoly jelentősége lehet. Az egyik közös teszt alakalmával derült ki például, hogy a küzdősportot rendszeresen űzők megvastagodott talpbőre a látássérült sportolók esetében egy fontos tényező lehet, mert talpukkal nehezebben tudják megkülönböztetni az eltérő mintázatú felületeket. Ezért változtattunk és a részükre készült jelzésekhez egy megfelelőbb kialakítású anyagot választottunk, amivel tovább tudtuk finomítani a rendszert.
Egy másik alkalmazáshoz különféle speciális jeleket, könnyen értelmezhető alakzatokat illesztünk a tatamikba. Ez a speciális oktatásoknál leegyszerűsíti a feladatok értelmezhetőségét, javítja a kommunikációt, ami hatékonyabbá és eredményesebbé teszi a talajon végzett foglalkozásokat. Ezen keresztül is további lehetőség nyílhat arra, hogy az eddig mozgásában, vagy tevékenységében korlátozottak önállóbb és boldogabb életet élhessenek. Az eddigi tesztek és visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy az általunk fejlesztett egyedi tatamik és sportszőnyegek iránt hazai és külföldi szervezetek, sportegyesületek is érdeklődnek. Bízunk benne, hogy valóban hasznos és egyedi fejlesztést sikerült kidolgoznunk.
Korábban hogyan tudták megoldani a gyártást?
Kezdetben vizes vágásos technológiát alkalmaztunk, ami egy sokkal kedvezőtlenebb és technológiai szempontból is alkalmatlanabb megoldás volt. A kivágott elemek illeszkedése nem volt megfelelő, ami több problémát is okozott. Ráadásul ez még egy olyan ragasztási megoldást is tett szükségessé, ami munkaegészségügyi szempontból sem volt optimálisnak mondható. A vizes vágásos munka sokkal költségesebb is volt. Az új AXYZ géppel végzett munka megrendelőink szempontjából is sokkal előnyösebb, mivel így jobb minőséget alacsonyabb áron tudunk részükre szállítani.
Hogyan segíti a gyártást az új berendezés, milyenek az első tapasztalatok a kezelhetőséggel kapcsolatban?
A speciális szőnyegek gyártását részfeladatokra bontva, csapatmunkában csináljuk. Az Innovator berendezésen elsősorban középső lányom dolgozik, én pedig főként a szoftveres, tervező részét csinálom. Kisebbik lányom főleg a beszerzéssel az értékesítéssel és a marketinggel kapcsolatos feladatokat látja el. A projektben résztvevő negyedik kollégánk pedig a teljes számítástechnikai háttér biztosításával, valamint számos további operatív tevékenység ellátásában jelent nélkülözhetetlen segítséget.
A magam részéről kimondottan élvezem a szoftveres előkészítő munkát, mert ez az a „műhely” ahol az ötlet valós formát ölt. Külön öröm, amikor vázlatrajzból született termék életre kel és kézbe vehetően megjelenik a gyártásban.
A gép működésével kapcsolatban még nem tudok több száz órás tapasztalatról beszámolni, viszont azt már eddig is látjuk, hogy az Innovator egy viszonylag egyszerűen és jól kezelhető gép. Öröm vele dolgozni. A marási feladatok elvégzését jelenleg még nem tudjuk házon belül megoldani, így ezzel a funkcióval hamarosan bővíteni szeretnénk a berendezést. Ennek technikai akadálya szerencsére nincs, mert már eleve erre a feladatra is előkészítve rendeltük meg a gépet. A marási munkákat is igénylő megbízásokat egyelőre külső helyszínen, egy másik, ugyancsak AXYZ berendezésen végezzük. Jelenleg így áll össze a speciális célokra fejlesztett szőnyegrendszer.
Miért az AXYZ Innovator asztalra esett a választásuk?
Egy ilyen beruházás megtervezésekor a megfelelő gép kiválasztása nagyon fontos. Tapasztalatból tudom, hogy az ár közel sem a legmeghatározóbb szempont. A látszólag csábító ár alapján történő döntés nagyon sok későbbi gondot okozhat. Ez csak a jéghegy csúcsa, amin túlmenően egy sor fontos kérdést érdemes még figyelembe venni. Az egyik ilyen például a megfelelő szervízháttér és a szakmai támogatás megléte. Egy távol-keleti cégtől vásárolt géppel adódott probléma esetén hogyan lehet segítséget kapni? Tudnának azonnal szakembereket vagy alkatrészeket küldeni? Távsegítségnél felmerülhet nyelvi probléma is, ami miatt akár hosszabb ideig leállhat a gyártás.
Mivel beruházásunk részben pályázati pénzből valósult meg, a berendezés karbantartását és a garancia kérdését is felelősséggel kellett megoldanunk, hiszen ez nem csak a mi pénzünk, amiért felelősséggel tartozunk. Az AXYZ Innovator berendezés mellett szóltak a megbízható referenciák és a tapasztalt szakmai háttér is, amit a partners Kft. nyújtani tud. További szempont volt az is, hogy ugyan sok tekintetben multikulturálisnak tartom magam, de ugyanakkor patrióta is vagyok. Ha magyar céget lehet előnyben részesíteni, azt mindig örömmel teszem.
Különösen jó lehetőség volt, a partners Kft. által biztosított próbagyártás is, ahol saját anyagainkkal próbálhattuk ki élesben egy gépet, ami biztosított minket arról, hogy a berendezés valóban jó lesz arra, amire majd használni szeretnénk. Az Innovator egyértelműen kiváló minőségű megbízható készülék, aminek gyártója világszerte komoly referenciákkal rendelkezik.
Tervezik később a berendezés bővítését?
Utólag már jobb döntésnek tartottam volna, ha a gépet kompletten a marófejjel együtt (nem csak erre előkészítve) rendeljük meg. Az akkori lehetőségeink alapján viszont ezt biztonsággal nem vállalhattuk. Ha az anyagi lehetőségeink nem szabnának határt álmainknak, akkor szívesen választanánk a több eszközhelyes Tridentet, ahol egyszerre több fej is fent lehet, ami a folyamatos munkavégzés szempontjából sokkal optimálisabb. Azért az Innovator-ral is nagyon boldogok vagyunk. Az alapárban ez mindenkép kedvezőbb volt és dolgozunk azon, hogy a marófejünk is az automata szerszámcserélővel együtt mielőbb meglehessen hozzá. Hosszabb távú tervekről talán még korai lenne beszélni, de elképzelhetőnek tartom akár azt is, hogy gyártási kapacitásunk későbbi bővítéséhez egy második gépre is szükség lehet. Ebben az esetben valószínűleg újra AXYZ – t választanánk.
A partners Kft. segítségével elindulhattunk egy nagyszerű úton, és bízunk benne, hogy együttműködésünk a továbbiakban is hasonlóan sikeres és gyümölcsöző lesz!
Forrás: Sign & Display magazin