Tízezer új embert várnak a startupok világába
2018. február 15.
Módosítás: 2022. január 04.
Olvasási idő: 3 perc
Hatvanmillió forintos forráshoz juthatnak a sikeres jelentkezők
Az állami pénzeket is közvetítő Baconsult inkubátor program tízből öt startupját megtalálta, ezek a vállalatok nagyjából hatvanmillió forint új forrásból gazdálkodhatnak. A napokban bemutatott hazai kezdeményezések az elnyert pénz jelentős részét bérköltségre fordítják és hosszú távra terveznek, ám látszólag a tőzsdére lépés nem mindenkinek vonzó ötlet.
Tíz startup céget kíván támogatni a Baconsult inkubátor program, ebből ötöt már megtaláltak és a napokban be is mutattak a nyilvánosságnak. Mint azt a program alapítói, Balogh Péter és Balogh-Mázi Mária újságíróknak elmondták, a hazai innovatív vállalatok támogatására létrehozott kezdeményezés során tízéves távlatban nyújtanak pénzügyi és képzési hátteret. Az eddig sikerrel pályázó vállalkozások a Codium, ami a népszerű Minecraft játékot alapul véve tanít programozást gyerekeknek, a Green Fox, ami egyes szakterületen dolgozókat készít fel munkakörük számítógépes működtetésére, a Plukkido, ami egy táblajáték formájában nyújt a szülőknek nevelési segédletet, valamint a PrefixBox, ami egy saját fejlesztésű keresőmegoldás kiskereskedőknek.
Balogh Péter elmondása szerint az a távlati cél, hogy a program tízéves kifutásának a végére tízezerrel több ember dolgozzon a hazai startup világban.
Kérdésünkre Balogh Péter elmondta, a mostani az eddigi legjobb támogatási konstrukció az állam részéről. Az NKFI Hivatal Innovációs ökoszisztéma pályázati programja a startupok létrehozásának ösztönzését célozta meg, az erre befutott pályázatokból három inkubátor nyert – az egyikük a Baconsult – egyenként fél-fél milliárdos támogatást.
A Baconsult programjának részeként átlag 47 millió forint jut állami forrásból, öt-tízmillió magántámogatásból, és emellé jön a sikeres pályázóknak felkínált mentorálás. Ezt kapják a most bemutatott cégek, illetve ezzel számolhat a másik öt kezdeményezés, amit beválogatnak. Balogh Péter kiemelte, hogy a mostani keretrendszerben vissza nem térítendő támogatásokról van szó, és hogy ebben a kiírásban sokkal hatékonyabban tudott működni a rendszer, korábbi pályázatoknál az adminisztráció bonyolultsága miatt nagyon elhúzódott a támogatások elbírálása. Érdekesség, hogy a támogatást kapó vállalkozások közül a pénzt többnél bérköltségre, azon belül is az informatikai szakemberekre fordítják. Az elhangzottakból azt lehetett leszűrni, hogy a magyar informatikai szakemberek fizetése még mindig jó ár-érték arányt mutat a befektetőknek és ez a térségre is igaz. Ennek megfelelően a nemzetközi terjeszkedésre készülő stratupok is elsődlegesen a visegrádi országokban vizsgálják a lehetőségeket. Azonban az is leszűrhető, hogy az itthoni munkaerőpiacon rendkívül tágra nyílt az olló aközött, ami az átlagfizetés, illetve amit egy szakmáját akár kevésbé értő informatikus nyugodtan elkérhet és kaphat.
Rákérdeztünk, a programban résztvevő cégek közül hányan látják reális jövőképként a tőzsdére lépést. Az öt cégvezető közül csak ketten tartották ezt járható útnak, és akkor sem feltétlenül Budapesten, noha a Budapesti Értéktőzsdét tulajdonló Magyar Nemzeti Bank épp minél több hazai kis- és középvállalatot csábítana be a nyilvános kereskedésbe. Az elhangzott ellenérvek alapján a budapesti börze kicsi, nem kellően likvid, így a célpont Nyugat-Európa lenne, például London vagy Frankfurt.
A Baconsult programba olyan három évnél fiatalabb, tőzsdén nem jegyzett, osztalékot még nem fizetett, Közép-magyarországi Régióban működő startupokat várnak, amelyeknek a nagy ötlet mellett már van egy működő megoldásuk, van ügyfelük, megbízójuk, és céljuk a nemzetközi piacra lépés vagy új funkciók fejlesztése. A támogatás egy-egy konkrét projektre szól. Abban nincs megkötés, hogy milyen megoldás legyen, de a korábbi tapasztalata miatt a Baconsult a HR, a digitális oktatás, az autóipar és az e-kereskedelem terén működő megoldásokat részesíti előnyben a kiválasztáskor.
KA: Az egyik sikeres pályázó programozást tanít a gyerekeknek
Forrás: MAGYAR IDŐK - 2018. 02. 15. (15. OLDAL)
Utolsó módosítás: 2022. január 04.