Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Világszínvonalú gyorsító
2019. május 29.
Módosítás: 2019. május 30.
Olvasási idő: 2 perc
Immár fizikai, orvosi, régészeti kutatásokra is használható az Atomki tandetronja.

DEBRECEN. Átadták a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetében a továbbfejlesztett Tandetron Laboratóriumot.

Dr. Dombrádi Zsolt igazgató a hétfői alkalmon úgy fogalmazott, hogy az utolsó ilyen mértékű fejlesztés 1984-ben történt, amikor ciklotront kaptak. A pályázati pénzből világszínvonalúvá tett tandetron egy kétfázisú gyorsító, ahol magfizikai, nukleáris asztrofizikai, örökségtudományi, ionnyaláb-analitikai kísérleteket, mikromegmunkálásokat is tudnak végezni. Alap- és alkalmazott kutatásokra egyaránt alkalmas.

Többen használhatják Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal igazgatója kiemelte: az Atomki a születése pillanatától, 65 éve együttműködik a Debreceni Egyetemmel. Az itt készített eszközöket, technológiákat alkalmazza az ipar, ugyanakkor az Atomkiban elért tudományos eredmények a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket.

A szakember elmondta, hogy az Atomkiban ilyen jellegű kutatásokat már az 1970-es évek óta folytatnak. (Akkoriban még egy saját készítésű eszközt használtak.) A Tandetron Labort 2015-ben hozták létre. – A mostani fejlesztés arra teszi alkalmassá a labort, hogy egyszerre többen, hoszszabb ideig tudjanak dolgozni. Ennek megfelelően több elméleti és gyakorlati eredmény születhet – jelentette ki.

Dr. Birkner Zoltán hangsúlyozta: a magyar kormány 2010 óta nagyon sokat tesz azért, hogy megfelelő finanszírozásuk legyen az olyan intézményeknek, mint az Atomki, amely nagyon anyagigényes. Itt ugyanis olyan eszközökre van szükség, amelyek gyakran milliárdokba kerülnek. – Az a cél, hogy az Atomkiban minél több, nemzetközi szintű kutató tudjon egy helyen, egy időben jelen lenni, és ez nagyon termékeny együttműködés legyen.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló - 2019.05.29. (4. oldal)

Utolsó módosítás: 2019. május 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?