Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
A 14 és 20 év közötti fiatalokat várják a győri innovációs roadshowra
2019. november 19.
Módosítás: 2019. november 20.
Olvasási idő: 1 perc
A győri Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán tartja kedd délután következő, középiskolásoknak szóló innovációs roadshowját a Startup Campus.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával és szakmai partnerségével megvalósuló előadásokra és workshopokra az innovatív ötletekkel, kezdeményezésekkel rendelkező, valamint a tudomány és a technológia iránt érdeklő 14 és 20 év közötti fiatalokat várják.

Az innovációban rejlő lehetőségek

Az eseménysorozat célja, hogy a fiatalok a saját innovatív ötletük továbbfejlesztésén keresztül megismerkedjenek az innovációban rejlő lehetőségekkel, és elgondolkodhassanak a jövőbeni vállalkozói létről. A rendezvényen bemutatják a Magyar Innovációs Szövetség által már 29. alkalommal megrendezendő Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt is.

Öt workshop

A tehetségkutató versenyen a szervezők által kiválasztott, startup vállalkozássá fejleszthető ötletek gazdái öt alkalmas workshop sorozaton vehetnek részt Budapesten, amelynek célja új innovatív vállalkozások létrehozása, befektetésre előkészítése és mentorálása.

A versenyen a sikeres diákok harminc felvételi pontot kapnak az egyetemi jelentkezésükkor, valamint több nemzetközi konferencián és tudományos tehetségkutatón is szerepelhetnek. Közülük választják majd ki azt a fiatalt, aki a stockholmi Nobel-díj átadó gáláján képviseli majd Magyarországot 2020-ban. Az első három helyezett havi ösztöndíjat is kap.

A roadshow korábban Miskolcon, Kaposváron és Debrecenben mutatkozott be, november 22-én Pécsett, 26-án pedig Szegeden várja a középiskolásokat.

Forrás: autopro.hu

Utolsó módosítás: 2019. november 20.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben