Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó

25 kutatási projektet támogat az ITM a vírus elleni védekezésben

2020. augusztus 27.
Módosítás: 2020. augusztus 31.
Olvasási idő: 2 perc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírus elleni védekezés részeként 25 kutatás-fejlesztési projekt támogatását biztosítja, amelyek a magyar kutatói élvonal szaktudására építve mérséklik a járvány egészségügyi és gazdasági kockázatait – közölte a szaktárca csütörtökön.

A fejlesztők képviselői Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezetésével csütörtökön online ülésen tekintették át az elért eredményeket. A beszámolók alapján a kapcsolódó feladatokra első körben tavasszal elkülönített 3 milliárd forintból támogatott projektek megvalósítása a tervek szerint halad.

A védekezés első szakaszában Magyarország gyorsan és hatékonyan reagált a kialakuló járványhelyzetre. A magyar tudós társadalom körében rendelkezésre álló ismeretanyag és tudásbázis, a létrejött kutatói, egyetemi és vállalati együttműködések a kormányzati támogatásnak köszönhetően március óta segítik Magyarországot a koronavírussal szembeni eredményes megküzdésben – húzták alá.

Ismertették:

az ITM által koordinált projektek között megtalálhatók a vírus terjedését vizsgáló, az operatív törzs döntéseit megalapozó mérések, a védekezést segítő eszközfejlesztések, a betegek felépülését támogató kutatások, fejlesztések is.

Több projektnél a terápiás módszerek széleskörű felhasználását megelőző klinikai vizsgálatok zajlanak. A gyógyultak vérplazmájának felhasználása mára a sikeres kezelések részévé vált. A szakemberek munkájának eredményeként hamarosan megindulhat a hazai fejlesztésű és szervizelésű, klinikailag tesztelt lélegeztető-eszközök magyarországi sorozatgyártása is.

A döntéshozatalt támogató projektcsapatok elemzésekkel, előrejelzésekkel segítik, hogy a magyar emberek a járványügyi készültségben biztosítható legnagyobb szabadság mellett, de biztonságos keretek között élhessék mindennapjaikat.

Az innovációs tárca a közeljövőben teszi közzé a vállalati Fehér Könyvet, amely tudományos-szakmai megalapozottsággal, nemzetközi esettanulmányokat ismertetve tesz gyakorlati védekezési, munkaszervezési javaslatokat a hazai cégek számára az őszi-téli időszakra – tették hozzá.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a közlemény szerint elmondta: „a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a közelmúltban meghirdetett felhívás 7 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a népegészségügyi szempontból jelentős kockázatú megbetegedések korai diagnózisát és terápiáját segítő kutatás-fejlesztési projekteket”.

Emlékeztetett arra is, hogy egészséggazdasági beruházásokra további két pályázatban összesen 85 milliárd forintot biztosít a kormány.

Forrás: kemma.hu

Utolsó módosítás: 2020. augusztus 31.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben