Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
27. Magyar Innovációs Nagydíj
2018. november 27.
Módosítás: 2018. november 30.
Olvasási idő: 2 perc

– Keresik azokat a gazdasági társaságokat, ill. szervezeteket, melyek 2018-ban jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő innovációs díjakra, köztük az Innovációs Nagydíjra, 2019. február 13-ig lehet jelentkezni.

2018. november 21-én, az MTA Klubjában hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség a 27. Magyar Innovációs Nagydíjat. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, ill. szervezetek vehetnek részt, amelyek a 2018. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el.

A találkozón Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke ismertette a jelentkezés feltételeit, az eddigi tapasztalatokat. A Pályázat először 1992-ben került kiírásra, az azóta eltelt 26 év során 1186 pályázat érkezett, s az 1028 mérhető innovációs teljesítmény közül 202 kapott innovációs díjat.
Az idei pályázaton a 2018. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további hat kategóriában kaphatnak díjat. Az ünnepélyes átadásra 2018. március végén kerül sor az Országházban.
Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2018-ban elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A meghirdetésen a bírálóbizottság elnöke, Dr. Palkovics László nevében az NKFI Hivatal elnöke, Birkner Zoltán tartott előadást „A 2019. év innovációs célkitűzései” címmel.
A 2017. évi innovációs díjakat elnyert vállalkozások közül az Innovációs Nagydíjat nyert Richter Gedeon Nyrt. elnöke, Bogsch Erik  aki egyben az idei Innovációs Klub ülés házigazdája is volt , az Ipari Innovációs Díjban részesült MOL Nyrt értékesítési vezetője, Puskás Levente, az Agrár Innovációs Díjban részesült KITE Zrt. innovációs főigazgatója, Hadászi László, a Környzetvédelmi Innovációs Díjban részesült Gremon Systems Zrt. ügyvezető igazgatója, Lóczi János és az SZTNH Innovációs Díjában részesült Kőröstej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. marketing és PR vezetője, Nagy Béla számolt be a 2018. évi innovációs tevékenységükről.

Forrás: Insider Blog

Ugyanez a hír megjelent:

http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=51273&referer_id=rss
http://www.pecsicivil.hu/tartalomkezelo/25341
https://www.palyazatihirek.eu/kutatas-fejlesztes/3979-uj-magyar-innovacios-nagydij-palyazat

Utolsó módosítás: 2018. november 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?