Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Befektetés induló technológiai startupoknak
2021. január 05.
Módosítás: 2021. január 08.
Olvasási idő: 1 perc
Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja január 4-től az OXO csoport, amelyen belül az OXO Labs Kft. a jelentkezők közül legalább tízet választ majd ki, az ígéretes jelölteknek 25-50 millió forint összegű befektetést biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával

Tavaly júliusban az NKFI Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával meghirdette az inkubátoroknak szóló, 2 milliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázatot. December elején hozták nyilvánosságra a támogatott inkubátorok listáját, amelyen az OXO Labs Kft. is szerepelt. Ezért az OXO csoport az érettebb cégek finanszírozása mellett újra várja korai fázisú, induló innovatív vállalkozások jelentkezését is, amelyek közül legalább tíz ígéretes kezdeményezést fog beválogatni portfóliójába a következő két évben.

A közlemény idézte Oszkó Pétert, az OXO csoport alapító tulajdonosát, aki elmondta, a Startup Factory pályázaton belül végzett tevékenységében az OXO Labs szakértői csapata elkötelezett az inkubációs szolgáltatások biztosítása és az általános vállalkozásfejlesztési ismereteik teljeskörű megosztása mellett.

A startupok az inkubátor weboldalán jelentkezhetnek az online kérdőív, valamint jelentkezési lap kitöltésével, amely után egy videóinterjúra invitálják a potenciális jelölteket. A jelentkezés nyitva áll minden olyan innovatív, korai fázisú vállalkozás előtt, amelyek technológiai innovációkon keresztül nagy innovációs- és növekedési potenciállal rendelkeznek. (MTI)

Forrás: gyartastrend.hu

Utolsó módosítás: 2021. január 08.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben