Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Bemutatkozik az MVM EDISON verseny hét döntős csapata
Bemutatkozik az MVM EDISON verseny hét döntős csapata
2020. június 17.
Utolsó módosítás: 2020. június 18.
Olvasási idő: 7 perc
Idén negyedik alkalommal rendezte meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre. A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni különböző szakterületeken. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra választ adó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Az innovatív ötletek közül szakmai zsűri választotta ki a nyertes csapatokat. Előző cikkünkben a nyertesek szerepeltek, most viszont a hét döntőbe jutott csapat mutatkozik be.

A számos innovatív ötlet közül szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők a második forduló többhetes, a járvány miatt online képzési programján vehettek részt. A hét döntős csapat idén május 28-án a rendhagyó módon online közvetített Demo Day elnevezésű záróeseményen mutatta be projektjét a zsűrinek. A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője. A kiválasztott nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

AIVENTURE

Mi történik, ha egy csapat elhivatott fiatal gondol egyet és továbbfejleszt egy chatbotot? Megszületik Amanda, egy olyan virtuális személy, ami a hotelek és irodaházak recepcióján történő ismétlődő és monoton feladatok ellátását váltja ki, mint például a check in/check out folyamatokat vagy az általános információszerzést. A 3D-s, animált digitális recepciós fő célja, hogy a látogatói élmény gyors és zökkenőmentes legyen. Amanda tulajdonképpen egy virtuális személy, amivel beszélgethetünk vagy információt kérhetünk tőle, sőt, ha szeretnénk, üzenetet tud küldeni a hotelben tartózkodóknak, értesítve, hogy a recepción várjuk őket. Képes az arcfelismerésre is, így egy rövid regisztráció után még zökkenőmentesebb szolgáltatást tud nyújtani a számunkra.

Az AiVenture csapat a pilot projekt elindítását tervezi, valamint szeretnék elérni, hogy akár már öt éven belül nemzetközi szinten is ismerté váljon Amanda, támogatva a hotelek és irodaházak recepcióján a vendégek eligazítását. A jövőben a virtuális recepcióst további fejlesztések várják, így idővel akár mozogni is megtanulhatna.

Csapattagok: Gyurkócza Martin, Jurin Szabolcs, Pintér Máté, Tasnádi Zsolt, Radák Bence

MYENERGIS

Hová érdemes napelemet telepítteteni? Hány százalékát tudja fedezni a jelenlegi energiafogyasztásunknak? Mennyi idő alatt térülne meg? – Ilyen kérdésekre ad választ a MyEnerGIS szolgáltatás, mely a térinformatika eszközpalettáját felhasználva optimalizálja a napelemek telepítési helyét. A települések napenergia kihasználására fókuszálnak. A városról 3D-s modellt készítenek, amelyen szimulálják a Nap látszólagos mozgását, majd abból eredően számolják ki, hogy az egyes területekre mennyi közvetlen napsütés érkezik. Az eredményeket adatbázisba rendezik, majd egy online térképen jelenítik meg. A szolgáltatás cégek számára megrendelhető, így végfelhasználóik ingyenesen használhatják a weboldalt, ahol lehetőségük van az adott cég termékei közül is választani. A végeredmény egy letölthető PDF kimutatás lesz, ami egyben árajánlatként is funkcionál, ezáltal növelhető a magánszemélyek és az egyes döntéshozók befektetési hajlandósága.

A csapat legfőbb célja, hogy olyan befektetői háttérre tegyenek szert, amelyre az üzletág beindítását alapozhatják, valamint szeretnének a lehető legtöbb embernek segíteni és megismertetni velünk a jövő energiaellátásában rejlő lehetőségeket.

Csapattagok: Biber Zoltán, Szujó Gábor

PIGGYBANX

Alapvető probléma napjainkban, hogy általánosságban elmondhatjuk, a fiatalok többségére nem jellemző a költségtudatos költekezés. A 18 év alatti korosztály mindössze elenyésző része van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene takarékoskodni. Erre a problémára nyújt megoldást a PiggyBanx csapata, akik egy egyedi Fintech applikációt fejlesztettek, amely a kiskorúak megtakarítási céljait újfajta módon támogatja. A fiatal generáció megszólításához a gamifikáció és a közösségi élményt ütköztetik a pénzügyi világgal, ezáltal a megtakarítás pozitív tapasztalását emelhetik új szintre. A projekt célja a pénzügyi tudatosság megteremtése egy mobil alapú, digitális malacpersely segítségével, aki aranyos interakciókkal hálálja meg a perselybe rakott megtakarítási összeget.

A csapat a pénzügyi tudatosság mellett a környezettudatosság fejlesztését is nagyon fontosnak tartja. A felhasználók különböző kérdéseket kapnak ebben a 2 témakörben és helyes válasz esetén Piggy Érméket kapnak, amit fel tudnak használni a későbbi vásárlásnál. Így már fiatal korban elérhetőek lesznek a környezetkímélő megoldások, mint például a napelem. A PiggyBanx hosszú távú tervei az applikáció nemzetközi ismertségét hivatottak elérni, így támogatva fiatalok millióinak a környezettudatos és pénzügyileg megfontolt döntéseit.

Csapattagok: Kovács János, Vesztergom Balázs, Szilágyi Ádám, Szliva Anikó, Szabó Dániel

PROJECT HELINE

Az energetikai iparágban mindig van igény az innovációra. A Project Heline innovatív koncepciójának lényege a zöld energiához való hozzáférés demokratizációja egy digitális, felhasználók közötti platformmal. A projekt két ügyfélkör problémáját hivatott megoldani egy közös felület segítségével. Egyik oldalról alkalmat ad arra, hogy azon lakosok is megújuló energiaforrásból fedezhessék az áramfogyasztásukat, akik nem tudnak otthon napelemet üzemeltetni, míg a másik oldalról a lakossági napelemes termelőknek nyújt lehetőséget, hogy az általuk termelt többletenergiával rendelkezhessenek, értékesíthessék a fogyasztók felé. A projekt nagyban hozzájárulhat a napelem telepítés népszerűsítéséhez, buzdítva a lakosságot az ebben rejlő lehetőségek kiaknázására.

A Project Heline a program végére egy letisztult, kifinomult megoldással rendelkezne, illetve egy nemzetközi szinten is helytálló, magvető befektetési pályázati dokumentációt szeretne összeállítani. Hosszabb távú célkitűzésük a magyar piac minél nagyobb mértékű lefedése, valamint a regionális szerepkör megalapozása.

Csapattagok: Pócs Máté, Pesti Márton

ROLLIN TECHNOLOGIES

Hazánkban is egyre gyorsabb ütemben terjednek az elektromos rollerek, ami új igényeket is felvet. A Rollin Technologies elsősorban az elektromos rollermegosztó szolgáltatók számára nyújt megoldást a töltési költségeik és struktúrájuk optimalizálásában, másodsorban hozzájárul a rollermegosztás egy rendezettebb és fenntarthatóbb formájához. A csapat vezetéknélküli indukciós töltőállomása olcsó, egyszerű és környezetbarát, a felhasználók számára is könnyedén használható, az úgynevezett dokkoló. A rollert használóknak mindössze annyit kell tenniük, hogy belehelyezik a rollert az adott állomásba, és ahogy az érintkezik a dokkolóval, máris megkezdődik a töltés. Ennek köszönhetően a következő felhasználó feltöltött járműhöz jut majd, vagy akár az előbbi használó a feltöltött rollerrel térhet vissza a kiindulópontra. Emellett, a dokkolóba történő elhelyezést követően, vagy az utazás előtt a fix állomás segítségével a kormány fertőtlenítésére is egyszerűen sor kerülhet.

Amint elkezdődhet az állomások gyártása a hazai piac mellett idővel szeretnék meghódítani az európai felhasználókat is, ezáltal támogatva az okosvárosok és a fenntartható lokális közlekedés további fejlődését.

Csapattagok: Déri Huba, Tar Dávid, Dominkó Dániel

SOLAR DAO

A Solar DAO magyarul nem központosított, önműködő vállalati szervezetet jelent, amely a blockchain technológiával teszi lehetővé a megújuló energia projektekbe fektetett legapróbb befektetést is. A közösségi finanszírozáshoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a solar energiatermelés adaptációját hivatott felgyorsítani. A Solar DAO csapata egy élhetőbb jövőt szeretne létrehozni, lassítva a klímaváltozás hatásait. A közösségi finanszírozásból megépülő napelem farmok telepítésének köszönhetően lehetőséget nyújt a befektetőknek, hogy közreműködjenek a zöld energia további elterjedésében. Jelenleg ehhez hasonló energetikai piacra optimalizált közösségi finanszírozású platform még csak elvétve létezik.

A két fős csapat megoldásának eredményeként a Nap- és egyéb megújuló energiák felhasználása további nyilvánossághoz jut, a közösség erejével támogatva azok minél szélesebb körű elterjedését.

Csapattagok: Lénárd Adrián, Földes Áron

WALK’2’WATT

Mindenkivel előfordult már, hogy a legrosszabbkor merült le mobiltelefonja. A Walk’2’Watt csapat motivációját pontosan az adta, hogy ilyen kiszolgáltatottságot többé senkinek ne kelljen átélnie. A projekt egy olyan telefontok kifejlesztésére irányul, amely a mozgási energiát felhasználva a telefontokba beépített vékony akkumulátort tölti. A speciális műanyagból készült tok a mozgás és a használat közben keletkezett súrlódás energiáit alakítja át elektromos árammá, amely a beépített Li polimer alapú akkumulátoron keresztül a telefon töltését biztosítja. Amikor a felhasználó 20-30%-ot szeretne telefonján tölteni, akkor az általa addig megtermelt energiát egy gombnyomással át tudja irányítani a telefon töltésére. Praktikus megoldást jelenthet azon felhasználók részére, akik nem szeretnének kellemetlen helyzetbe kerülni lemerült mobiltelefonjuk miatt, ráadásul az így megtermelt energia nem jár külön környezeti terheléssel.

A Walk’2’Watt csapat célja, hogy világszinten hasznos és ismert terméket fejlesszenek, a jövőben pedig új termékcsaládokkal kiegészülve jelen legyenek az európai és ázsiai piac szereplői között is.

Csapattagok: Juhász Zoltán Balázs, Csoór Edgár, Major Dániel, Bányay Marcell

Az első helyezett végül a Rollin Technologies lett, a csapattagok így hárommillió forint támogatásban részesültek. A második helyezett a PiggyBanx csapat lett, ők kétmillió forint támogatást kaptak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Solar DAO csapata állhatott fel, őket egymillió forinttal jutalmazták.

Forrás: pestisracok.hu

Utolsó módosítás: 2020. június 18.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?