Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Budapesten épül Magyarország első olvadék-akkumulátora
2024. március 09.
Módosítás: 2024. március 11.
Olvasási idő: 2 perc

Már Kelet-Európában is megjelentek a japán fejlesztésű olvadék-akkumulátorok, írtuk egy tavaly novemberi cikkünkben, nem kellett azonban sokat várni a technológia hazai debütálására sem. Az első nátrium-kén kémiát alkalmazó akkumulátor február végén érkezett meg Magyarországra, amelyet a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) telephelyén, a KFKI csillebérci campusán fognak beüzemelni a következő hetekben – írta az intézmény sajtóközleményében.

A japán NGK Insulators Ltd. által gyártott akkumulátor 1,45 MWh villamos energia tárolását fogja lehetővé tenni, amit különböző piaci szolgáltatásokkal – például frekvenciaszabályozás, illetve peak-shaving – tesztelnek majd. Az üzembe helyezésekor ez lesz Magyarország első NaS technológiájú akkumulátora. Az e folyamat során szerzett tapasztalatokkal a kutatóközpont szakmailag támogatni tudja majd a további piaci projekteket, ezzel is elősegítve hazánk karbonsemlegességének elérését.

A nátrium-kén akkumulátorok technológiáját már több mint 20 éve alkalmazzák a középtávú (4 óránál hosszabb időtartamot áthidalni képes) energiatárolás területén, és ma már világszerte mintegy 250 projektben közel 5 GWh kapacitás működik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a NaS-akkumulátorokat, amelyek olyan bőségesen rendelkezésre álló nyersanyagokat használnak, mint a kén, a nátrium és az alumínium-oxid, azaz timföld, már hosszabb ideje használják energiatárolási célokra, mint a lítiumion-akkumulátorokat.

Az NGK azt állítja termékéről, hogy az – hőszigetelésének köszönhetően – széles hőmérsékleti tartományban képes működni, és tervezett élettartama körülbelül 20 év, vagy 7300 ciklus. A 290°C – 360°C közötti hőmérsékleten működő, 1,2 kWh kapacitású és 222 Wh/kg energiasűrűségű akkumulátorcellákat egy 20 láb (6 m) hosszúságú konténerbe építik be, egy-egy ilyen egység pedig 250 kW teljesítménnyel és 1450 kWh tárolási kapacitással rendelkezik.

A NaS-akkumulátorok esetében az elektrolit szilárd, ionvezető kerámia, az elektródákat pedig folyékony halmazállapotú nátrium és kén alkotja. A folyékony halmazállapot eléréséhez magas, 290 °C feletti hőmérsékletre van szükség.

A cellák önkisülése az eltérő kémiát alkalmazó cellákhoz viszonyítva alacsony. A működéshez szükséges hőmérsékletet folyamatos töltés-kisütés esetén a belső hőfejlődés biztosítja, az energiatárolás során viszont fűtésre van szükség, amely energiaveszteséget jelent. A cellák elektrokémiai hatásfoka 85% körül van, a rendszerszintű veszteségeket is figyelembe vevő átlagos hatásfok azonban ennél alacsonyabb.

A HUN-REN EK a Karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolását elősegítő fejlesztések megvalósítása (2021-2.1.1-EK) című pályázat keretében nyert forrásokat a demonstrációs projekt megvalósítására. Az NKFIH honlapja szerint a pályázat révén olyan nem lítiumion technológiát alkalmazó mintaprojekteket akarnak támogatni, amelyek hosszú (legalább 6 órás) kitárolási idejükkel segíthetik a karbonmentes termelők, elsősorban a naperőművek integrálását a villamosenergia-rendszerbe, valamint amelyek használhatóak elektromos gépjárművek töltésének támogatására. A pályázatról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Forrás: villanyautosok.hu

Utolsó módosítás: 2024. március 11.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?