Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Eldőlt a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny
Eldőlt a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny
2020. június 17.
Módosítás: 2020. június 18.
Olvasási idő: 2 perc
A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrije a 99 benyújtott pályázatból 10-et díjazott, 11 témát pedig kiemelt dicséretben részesített – közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).

A szövetség a versenyt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból valósította meg, a verseny fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, a zsűrielnök Jakab László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar professzora volt.

Az Ericsson Magyarország Kft. által felajánlott első díjat Ecsedi Boglárka kapta a Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával – mély neurális hálók és mesterséges intelligencia a számítástechnikai képelemzésben című pályázatával.

A Valor Hungariae Zrt. által felajánlott első díjban Rózsavölgyi Mátyás részesült Távirányítható Marsjáró készítése című pályázatával.

A MISZ legjobb határon túli pályázónak járó ösztöndíját, illetve első díjat Gál Emese kapta Bronchus Protect című pályázatával. A projekt a levegő minőségét monitorizáló alkalmazás, segítségével online, interaktív módon elérhetőek a mért paraméterek, prevenciós javaslatok a krónikus betegséggel élők, a levegő minőségére figyelő emberek számára.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által felajánlott második helyért járó díjat és a Valor Hungariae legfiatalabb díjazott pályázónak járó Junior Ösztöndíját Nagy Nimród nyerte el Fénymikroszkóp sötét-látóteres megvilágításához használható fényszűrő fejlesztése című pályázatával.

Második helyen végzett Hargitai Sára Középpontban az elfeledett közép című pályázatával, amely népszerűsíti a középiskolai szinten elfeledett, de tudománytörténeti szempontból jelentős kontraharmonikus közepet.

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. által felajánlott második helyezettnek járó díjban Sebők Hunor részesült Egy az agyi memóriaközpontba érkező idegpálya adta új lehetőségek a gyógyításban című pályázatával.

Harmadik helyezett lett Kreinicker Gábor Járás során fellépő rendellenességet kimutató eszköz című pályázatával, amely a járásproblémák diagnosztikáját lerövidítené, a járáshibákat nyolcvan százalék pontossággal határozza meg.

Ugyancsak harmadik díjban részesült Halmos Zita és Viczián Anna az Ebcsont beforr, avagy csontpótlás meglepő anyagokkal című pályázattal. A fiatalok olyan csontimplantátumot hoztak létre, ami jobb és gyorsabb csontosodást eredményez.

Harmadik helyen végzett Kántor Kristóf “H.O.R.U.S.” című pályázatával. A Hallás Orientált Rekogníció Utáni Segítő fejen hordható eszköz segítségével a vakok és gyengénlátók valós idejű visszajelzést kapnak a látótérben lévő objektumokról, eszközökről.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés által felajánlott harmadik helyért járó díjat Rendes Botond és Kis-Bogdán Kolos nyerte “BuildUp” című pályázatukkal, amely térgeometria oktatórendszer a virtuális valóságban.

A MISZ bejelentette, hogy meghirdette a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt is, az új kiírás szerint a díjazott fiatalok ötmillió forint jutalmat kapnak, az eredményes tanároknak, középiskoláknak tíz-tíz millió forint jutalomat adnak.

Forrás: innoportal.hu

Utolsó módosítás: 2020. június 18.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?