Egyre tudatosabbak a hazai vállalkozások a kutatás-fejlesztés terén. Az innovációs környezet szereplőinek aktivitását ösztönzi az is, hogy 2020-ban jelentősen, 32 milliárd forinttal nőtt a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt állami forrás. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ügyfélforgalma 2018 óta csaknem megduplázódott, a kutatási és innovációs pályázatok pedig rendre többszörös túljelentkezéssel zárulnak.
Ugrásszerűen nőtt idén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH) benyújtott kutatás-fejlesztési (K+F) minősítés iránti kérelmek száma, a számok egyértelműen az innovációra való törekvést jelzik. Az SZTNH adatai szerint szeptember végéig a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 58 százalékkal nőtt a K+F minősítéssel kapcsolatos megkeresések száma, szakértői véleményt pedig több mint kétszer annyian kértek a különböző projektekről, mint 2019 első kilenc hónapjában.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt az ügyfélforgalom is a hivatal honlapján szereplő közlemény szerint. A legtöbb minősítési kérelem idén az informatikai szektorból érkezett – főként a banki informatika és a mesterséges intelligencia témájában –, második helyen – jellemzően a Covid–19-hez kapcsolódva – az egészségipar áll, emellett kiemelkednek a műszaki jellegű fejlesztések, leginkább a járműipari vállalkozások részéről. Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke elmondta, a minősítési rendszer segíti a kutatás-fejlesztéssel összefüggő pályázati források és adókedvezmények igénybevételét. A kutatás-fejlesztésről szóló minősítés ugyanis nemcsak a projektről ad egy hivatalos visszacsatolást, de ezzel a dokumentummal adókedvezményt és több tíz millió forint megtakarítást jelentő pályázati forrást is igényelhetnek a cégek.
Ugyancsak a K+F és az innováció iránti növekvő érdeklődésről tanúskodnak a statisztikák a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál (NKFIH), ahol idén szeptemberig csaknem duplájára nőtt az ügyfélforgalom a két évvel ezelőtti hasonló időszakhoz képest. A megújuló pályázati rendszerben idén is számos innovációs keret nyílt meg a vállalkozások előtt, összesen mintegy nyolcvanmilliárd forint összeggel.
Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette: „Az elmúlt két évben négy új pályázattípust kifejezetten a cégek igényeire szabva vezettünk be, részben ennek is köszönhető, hogy 2018 óta háromszorosára nőtt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott innovációs projektek száma. Egyik legnagyobb sikerünk a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket támogató pályázati konstrukció, amelyet a tavalyi, 45 milliárdos keretösszeg után idén már 59 milliárdból hirdettünk meg újra, ám még így is jelentős piaci igényt érzékeltünk. Ezért újabb keretet indítottunk plusz húszmilliárd forint forrással, amelyre két nap alatt ötszörös, vagyis százmilliárd forintnyi pályázati támogatási kérelem futott be.”
Egyes tudományterületek és iparágak kiemelkedő népszerűsége az NKFIH által finanszírozott innovációs projektekben és kutatási programokban szintén kimutatható. Ilyen az IT-szektor, azon belül is a digitalizáció: az idén támogatott vállalati projektek több mint negyven százaléka érintett ebben. Az egyetemek és kutatóintézetek 97 nagy kutatási tématerületéből 32 fókuszál digitalizációs tématerületre, 11 pedig a járműiparral van összefüggésben.
Az egészségügyi, gyógyszeripari kutatás-fejlesztésben eddig is erősnek számított hazánk, de a járványhelyzet tovább növelte a kutatóhelyek és a vállalkozások aktivitását. Emiatt az NKFIH egy külön pályázatot is meghirdetett az új diagnosztikai és terápiás eljárások, technológiák fejlesztésére, valamint a járványhelyzet miatti hiánytermékek hazai helyettesítésére. A Befektetés a jövőbe címmel indított pályázat hétmilliárd forintos keretösszegére rövid idő alatt 39 milliárd forintnyi igény érkezett.
Forrás: www.magyarhirlap.hu