Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Hétszáz fő részvételével tartották meg a 26. PhD Tudományos Napokat
2025. július 11.
Módosítás: 2025. július 11.
Olvasási idő: 5 perc

55 szekcióban 184 szóbeli előadás és 294 poszterbemutató, valamint három plenáris előadás alkotta a 2025. évi PhD Tudományos Napok szakmai programját, amelyet az Elméleti Orvostudományi Központban (EOK) rendezett meg a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolája. A július 7-9. közötti konferencia keretében nyújtották át a Kiváló PhD Témavezető díjakat, valamint elismerésben részesültek a Semmelweis 250+ Kiválósági PhD Ösztöndíjpályázat nyertesei és a szekciók legkiemelkedőbb előadói is.

A háromnapos rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján dr. Benyó Zoltán, az Egyetemi Doktori Tanács elnöke köszöntötte a hallgatóságot. Kiemelte, hogy ez a konferencia a Doktori Iskola legtöbb résztvevőt vonzó eseménye, amelyre 2025-ben kilenc országból mintegy 700 fő regisztrált. Mint elmondta, az idei évben a doktorandusz hallgatókon és posztdoktori ösztöndíjasokon kívül az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP), valamint ennek részeként a Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) doktorvárományos ösztöndíjasai, továbbá a Semmelweis 250+ Kiválósági PhD Ösztöndíjpályázat nyertesei is a PhD Tudományos Napok keretében ismertették a tudományos tevékenységük, kutatásaik eredményeit. „Ez a rendezvény intézményünk talán legfontosabb tudományos eseménye, hiszen az itt előadók jelentik a tudomány és kutatás jövőjét a Semmelweis Egyetemen” – fogalmazott dr. Benyó Zoltán.

Az esti megnyitó alkalmával dr. Merkely Béla rektor a jövő és a kiválóság ünnepeként jellemezte a konferenciát: „A jövőé, hiszen az Önök kezében van egyetemünk kutatói és oktatói utánpótlásának kérdése; és a kiválóságé, hiszen jól tudjuk, egy intézmény tudományos teljesítménye nagyban múlik a tehetséges fiatalokon, az ifjú PhD hallgatókon.” Egyúttal hangsúlyozta, hogy egy kutató teljesítménye nem csak az egyéni képességeken múlik – ahhoz, hogy a tehetség és a kiválóság a maga teljességében kibontakozzon, nélkülözhetetlen a megfelelő intézményi támogatás és infrastruktúra megteremtése. Emlékeztetett, hogy a Semmelweis Egyetem ennek megfelelően kiemelt prioritásként kezeli a doktori képzést, amelynek eredményeként a 2019/20-as tanév óta megduplázódott az aktív hallgatók száma, a nemzetközi hallgatóké pedig több mint háromszorosára emelkedett. Kitért még az egységes Doktori Iskola létrehozására, a szakmai területeteket követő tagozati struktúra kialakítására, az 1200 fölötti aktív hallgatói létszámra és az egyetemi rangsorbéli helyezést támogató publikációs eredményekre is. „A PhD Tudományos Napok a kutatási eredmények bemutatása mellett lehetőséget ad a prezentációs készségek fejlesztésére, és együttműködések megalapozására, a kapcsolatrendszer bővítésére is. Ma már ugyanis igazán kiemelkedő eredményeket csak csapatmunkával, akár határokon átívelő együttműködésekkel lehet elérni” – szögezte le köszöntőjében dr. Merkely Béla.

A három nap során 55 szekcióban mutatkoztak be a fiatal kutatók. A prezentációk az orvostudomány széles vertikumát fedték le a molekuláris orvostudomány, fogorvostudomány, sebészet, patológia és onkológia, gyógyszerésztudományok és egészségügyi technológiák, egészségtudomány, mentális egészségtudomány, elméleti és transzlációs orvostudomány, szív- és érgyógyászat, idegtudomány és konzervatív orvostudomány területeiről.

A rendezvényen a plenáris előadások alkalmával adták át az Egyetemi Doktori Tanács Kiváló PhD Témavezető elismeréseit. Dr. Radovits Tamás, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológia Tanszékének egyetemi tanára a sportszív patofiziológiájáról; Dr. Kellermayer Miklós, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója „A molekulák manipulálása az orvosbiológiai jelenségek megértéséhez” címmel; míg Dr. Jakus Zoltán, az Élettani Intézet egyetemi docense a szervspecifikus nyirokerek működéséről tartott előadást.

A konferencia második napján oklevelet kaptak a Semmelweis 250+ Kiválósági PhD Ösztöndíjpályázat nyertesei, a rendezvény zárásaként pedig elismerésben részesültek az 55 szekció legkiemelkedőbb szóbeli és poszterelőadásai, amelyeket a Doktori Iskola 11 tagozatából delegált bizottságok értékeltek.

A szekciók díjazottjainak névsora:

Egészségtudomány – szóbeli
Farkas Miklós Artúr
Stubnya János Domonkos
Garai Réka
Shenker-Horváth Kinga
Takács Johanna
Balogh Dóra Bianka

Egészségtudomány – poszter
Barna Viktoria
Kiss Stella Tímea
Manar Al Kamsheh
Angyal Mária Mercédesz
Domonkos Pál
Baksa Barnabás
Fazekas László

Elméleti és transzlációs orvostudomány – szóbeli
Jurenka Csenge Lili
Demeter Flóra
Kiss Benjamin Zoltán

Elméleti és transzlációs orvostudomány – poszter
Christodoulos Chrysanthou
Kis Balázs
Karim Dilán Márk
Koncz Petra

EUniWell – szóbeli
 Alba Jiménez Blaya

EUniWell – poszter
Daniel Suarez

Fogorvostudomány – szóbeli
Bojtor Bence

Fogorvostudomány – poszter
Polyák Melinda

Gyógyszerésztudományok és egészségügyi technológiák – szóbeli
Pacsuta Johanna
Demeter Zsuzsanna Orsolya
Szász Zsófia
Polák Patrik

Gyógyszerésztudományok és egészségügyi technológiák – poszter
Jakab Márk
Demeter Adrienn Katalin
Lóska Dóra
Benkó Beáta Mária

Idegtudomány – szóbeli
Láng Tamás

Idegtudomány – poszter
Somogyi Fanni

Konzervatív orvostudomány – szóbeli
Korózs Dorina
Petrik Borisz Rabán

Konzervatív orvostudomány – poszter
Antics Dorottya
Szabolcs Botond

Mentális egészségtudomány – szóbeli
Gyorik Dorka
Bocskai Gábor
Pierson-Bartel Róbert
Máté-Horváth Nóra

Mentális egészségtudomány – poszter
Marton Lilla
Gecse Kinga

Molekuláris orvostudomány – szóbeli
Idan Carmi
Csikós Petra Metta
Szőcs Emőke
Tóth Ádám
Görög Daniella

Molekuláris orvostudomány – poszter
Szepesi-Nagy István
Vámosi Boldizsár
Kis Katalin

Patológia és onkológia – szóbeli
Tusnády Simon
Ferenczy Anita
Major Enikő

Patológia és onkológia – poszter
Varga Luca
Szőke Péter

Sebészet – szóbeli
Szőke András

Sebészet – poszter
Kovács Szabina

Szív- és érgyógyászat és kutatás – szóbeli
Kocsis Márton  
Hegedüs Zsombor
Turschl Timea Katalin

Szív- és érgyógyászat és kutatás – poszter
Arnóth Bence
Boussoussou Melinda
Lakatos Bálint Károly

A Semmelweis 250+ Kiválóági PhD Ösztöndíjpályázat nyertesei:

  • Abbas Anna Anoir
  • Abbood Sarah
  • Abboud Houssam
  • Abdalla Qusay Osman Mohamed
  • Al Kamsheh Manar
  • Alhaddad Ayham Ra’ed Noor
  • Almurshidy Hakim
  • Al-Sheraji Nada Mohamed
  • Antics Dorottya
  • Arnóth Bence
  • Artner Anna
  • Árva Dorottya
  • Babay Bente
  • Balbisi Mirjam
  • Balla Dorottya
  • Balog Beáta Adél
  • Balog Virág Kata
  • Balogh Lili Zsófia
  • Balogh Olivér
  • Bekő Anna
  • Benyó Franciska Mária
  • Berta Katalin
  • Bíró Renáta
  • Bócsi Dániel
  • Bod Réka
  • Boga Márton
  • Bognár Judit
  • Bognár-Majerhoffer Nóra
  • Bokrossy Péter
  • Boldizsár Imre
  • Carmi Idan
  • Chalabiani Yashar
  • Czigleczki Janka
  • Czoch Ákos
  • Csáki Réka
  • Csikós Klaudia
  • Deli Dorottya
  • Demeter Adrienn Katalin
  • Demeter Flóra
  • Demeter Zsuzsanna Orsolya
  • Dohárszky András
  • Dombi Gergely
  • Elsalahaty Mohamed
  • Emam Mohamed
  • Farkas-Sütő Kristóf Attila
  • Fazekas Szuzina
  • Ferencz Andrea
  • Fésü Dorottya
  • Gomaa Nariman
  • Görög Daniella
  • Grebur Kinga
  • Gregus Barbara
  • Haghighi Arezoo
  • Haghighi Samaneh
  • Hajdó Szabolcs
  • Hajdu Tamara
  • Halmóczki Sarolta
  • Hegedűs Zsombor
  • Holka Szilárd
  • Hunyadi Anna
  • Irawan Anggi
  • Jakab Márk
  • Jex Emiliána Zsuzsa
  • Kálmán Eszter Gertrúd
  • Kapui Dóra Karolina
  • Kardos Balázs
  • Kaszás Diána
  • Kézdi Árpád
  • Kis Katalin
  • Kocsis Márton
  • Kolonics Mária Veronika
  • Koncz Petra
  • Kovács Gergely Imre
  • Kovács Szabina
  • Kovács-Posta Evelyn
  • Lakatos Alexandra
  • Láng Tamás
  • László Tamás
  • Lipp Mónika Bernadett
  • Malik Alaa
  • Maricza Katalin
  • Markó Dorottya
  • Mester Balázs
  • Mészáros Ágota
  • Mohácsi Zsombor Márton
  • Molnár Krisztina
  • Muzslay Eszter
  • Müller Dalma
  • Nagy Kristóf
  • Nagy Mátka
  • Nagy Regina
  • Nagy Réka
  • Nagy Tamás
  • Nazli Adila
  • Orosz Gabriella
  • Osztie Rita
  • Pál Domonkos
  • Pál Dorottya
  • Pálos Veronika Teréz
  • Papp Zsuzsanna
  • Pollák Patrik
  • Posta Máté
  • Pothorszki Dóra
  • Puhl Eszter
  • Rácz Richárd
  • Rapszky Gabriella Anna
  • Sági Stella Márta
  • Sándor Luca
  • Seba Aljomaa
  • Simon Balázs
  • Sodbuyan Enkhbilguun
  • Somogyi Fanni
  • Soós Ádám
  • Stifter-Mursits Marcell
  • Sulea Cristina Maria
  • Szabó Johanna Petra
  • Szabó Márta
  • Szabolcs Botond
  • Szakadáti Helga
  • Szakál Imre
  • Szalai Fatime
  • Száraz Lili
  • Szarka Levente
  • Szász Csenge
  • Szolláth Rita
  • Szőcs Emőke
  • Szőke Péter
  • Tar Alexandra
  • Tóth Ádám Viktor
  • Turschl Tímea Katalin
  • Üveges Elina
  • Váczy-Földi Máté
  • Vágó-Szincsák Sára
  • Vajda Larose Angelique
  • Vámosi Boldizsár
  • Varga Luca
  • Varga Tamás
  • Varga Viktória
  • Várnagy Erzsébet
  • Vikár Simon
  • Vilimi Zsófia
  • Zámodics Márk
  • Zsidai Anna
  • Zsoldos Roland

Szabados-Dőtsch Judit

Forrás: semmelweis.hu

Utolsó módosítás: 2025. július 11.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben