Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Húsz egyetemi startup csapat mutatkozott be
2023. július 21.
Módosítás: 2023. július 24.
Olvasási idő: 1 perc

Mint arról a dunaújvárosi Egyetem beszámolt, húsz egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró Hungarian Startup University Program DemoDay-en július 12-én Kápolnásnyéken.

A mi felsőoktatási intézményünket Kovácsi Szilvia egyetemi tanársegéd, a HSUP projekt koordinátora, valamint Szpisák Tamás mesteroktató képviselte. A Tokaj-Hegyalja Egyetem csapatát a Dunaújvárosi Egyetem tanársegéde, Burkus Ervin mentorálta, projektjük címe: Assu-Mezőgazdasági robottechnológia. Munkájuk egy olyan precíziós mezőgazdaságot támogató, robottechnológiát használó rendszer, mely a helyszínre telepítve adatokat gyűjt, elemez, feladatokat hajt végre a felhasználó tájékoztatása, kontrollja mellett. A Hungarian Startup University Program 2020-ban indult azzal a céllal, hogy megismertesse a hazai egyetemistákkal a modern vállalkozói szemléletet, valamint bevezesse őket az innováció és a startupok világába. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett program egy online platformon keresztül teszi elérhetővé a tananyagokat, illetve a feladatokat, amelyek alapján a legjobb csapatok DemoDay-eken keresztül mutatkoznak be.

Forrás: dunaonline.hu

Utolsó módosítás: 2023. július 24.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben