Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Idén is elnyerhetik a 300 milliós gigatámogatást a legnagyobb magyar koponyák
Idén is elnyerhetik a 300 milliós gigatámogatást a legnagyobb magyar koponyák
2018. április 11.
Módosítás: 2018. április 12.
Olvasási idő: 2 perc
2018-ban is pályázhatnak majd az Élvonal programba azok a vezető kutatók, akik az utóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak - hívta fel a lehetőségre a figyelmet ma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal. A tavalyi kiíráson végül tucatnyian nyertek öt évre 300 millió forintnyi támogatást és közülük az egyik nyertes, Nusser Zoltán projektje, a minap az Európai Kutatási Tanács rangos díját is elhozta Brüsszelből - emlékeztet az NKFIH.

A közlemény szerint a saját tudományterületükön nemzetközileg is elismert kutatók támogatására létrejött pályázat hárommilliárd forintos keretösszeggel nyílik meg 2019. januárban induló projektek számára.

Az NKFI Hivatal elnöke, Pálinkás József szerint a felhívással

"a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, élvonalba tartozó vezető kutatóknak igyekeznek Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is versenyképes feltételeket biztosítani, elősegítve ezzel, hogy egy-egy tudományterületen világszerte jegyzett kutatóhelyek jöhessenek létre Magyarországon."

Az Élvonal programra idén is tematikus korlátozás nélkül lehet pályázni. A pályázó vezető kutatónak a tudományterületén a legjobb 10 százalékba kell tartoznia, és jelentős kutatási, témavezetési tapasztalattal kell rendelkeznie. Ennek megítéléséhez a pályázati kiírás szerint a kutató elmúlt 10 évben megjelent tudományos közleményeinek hatása szolgál alapul.

A programra pályázók a következő öt évre akár összesen 300 millió, vagyis évente 60 millió forintot is elnyerhetnek kutatócsoportjuk létrehozására vagy bővítésére, valamint ígéretes kutatási projektjük magyarországi megvalósítására. A felhívás a nemzetközi összehasonlításban versenyképes eredményeket produkáló kutatócsoportok számának növekedését és fenntartható finanszírozásukat tűzi ki célul.

Mint írják, a pályázónként elnyerhető mintegy egymillió euró a nemzetközileg legelismertebb kutatók számára is biztos perspektívát jelent magyarországi kutatóhely létrehozásához. A nyertes kutatók vállalják, hogy a támogatási időszakban pályázatot nyújtanak be az Európai Kutatási Tanácshoz (ERC). A 2017-ben nyertes kutatók közül Nusser Zoltán projektje már idén elnyerte az ERC advanced grant támogatását.

Az Élvonal programban tavaly 12 nemzetközileg jegyzett alapkutatási projekt vezető kutatója nyert támogatást, szakterületük az agykutatástól a matematikán, pszichológián át a sejtbiológiáig terjed. Az elnyert támogatás a 2019 és 2023 közötti öt évre szól, amelynek lejárta után az addigi kedvezményezettek megint csak nyílt versenyben mérkőzhetnek meg az új pályázókkal.

A közlemény kitér arra is: 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatosan növekedve, az Élvonal program számára juttatott 3 milliárddal együtt, idén már több mint 16 milliárd forintot tesz ki az NKFI Alapból meghirdetett, felfedező kutatásokat ösztönző felhívások összesített keretösszege.

Forrás: portfolio.hu

Utolsó módosítás: 2018. április 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?