Az eseményre meghívást kaptak a térség meghatározó innovációs szereplői, intézményvezetői, így lehetőség nyílt a helyi és megyei szakmai tapasztalatok közös feltérképezésére.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) nevében dr. Birkner Zoltán elnök köszöntötte a különféle szektorok képviselőit, illetve az egyetemistákat. Elmondta: néhány hónap alatt megismerhette azt az országos rendszert, ami az innovációs ökoszisztémát jelenti. Van tennivaló ebben a térben, így a következő pályázati ciklus meghirdetése előtt egy országos fórumsorozat keretében találkoznak a vállalkozókkal.
– Elsőre bátor kezdeményezés, ám végtelenül önző: szeretnénk sok információt szerezni az érintettektől, megtudni, hogy kivel szándékoznak együttműködni – fogalmazott. – Egyfajta „étlapot” kínálunk. Bemutatjuk, milyen lesz a következő időszak stratégiája, s felvázoljuk, hogy mit gondolunk a pályázatokról. Ezután pedig számos szereplő mutatkozik be, például a szakképzési centrumok és egyetemek lehetőségeiről is szó esik a rendezvényen.
A vendéglátó, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Polay József megnyitójában kiemelte: szeretnék, ha az NKFI a vállalkozók számára „emészthető” és sikeresen pályázható kiírásokat ajánlana.
Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében rámutatott: a mostani uniós programok előkészítése úgy zajlott, hogy megkérdezték a települések polgármestereit, mire lenne szükségük. Most az innováció esetében is hasonló a felkészülési folyamat, mondta az alelnök.
Forrás: zaol.hu