Bódis József hozzátette, az esemény jelentőségét az adja, hogy a versenyben olyan programokat, ötleteket is bemutathatnak, amelyek a jövő technikai és ez által társadalmi képét is átalakíthatják.
A világhódító magyar innovációk közül példaként a golyóstollat és a Rubik kockát említette.
Az államtitkár azonban arra is rámutatott, az innovációnak már az oktatásban is meg kell jelennie, ugyanis Bódis József szerint ugyanazzal a módszerrel, amivel száz évvel ezelőtt vagy akár egy évtizeddel ezelőtt fel lehetett készíteni a diákokat, az már nem elég, ma már más típusú oktatásra van szükség.
Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke is arról beszélt, hogy a gyermekeknek ma már nem vagy nem csak statikus és hagyományos tudásra van szüksége és nem is csupán ezek életszerű alkalmazására, hanem a vállalkozói készségekre, az új, az ismeretlen meghódításának igényére és képességére.
Éppen ezért – tette hozzá a hivatal elnöke – a 21. század iskolájában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogyan jelenhet meg a pedagógiában, az oktatás-irányításban a gyorsan változó világhoz, a munkaerőpiachoz való alkalmazkodás.
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a verseny elindítója elmondta, hogy a 29. innovációs versenyre műszaki, természettudományi, környezetvédelmi informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató, fejlesztő vagy tudományos munka eredményével pályázhatnak a középiskolások Magyarországról és a határon túli területekről is. A jelentkezés határideje november 25-e, a fiataloknak eddig kell 2 oldalas pályamunkáikat feltölteni az alábbi oldalra.
Kiemelte, a verseny négy körből áll, az első kettőt Magyarországon rendezik, az utóbbi kettőt viszont már Brüsszelben. Az első körben – a november 25-ig beküldött anyagoknál – a zsűri azt vizsgálja, hogy reális, jövőbe mutató-e az ötlet, ki lehet-e dolgozni. Amennyiben a diákok visszajelzést kapnak, hogy ötleteiket elfogadták, akkor a verseny második fordulójában – március 31-ig – kell bemutatniuk a pályamunka gyakorlati megvalósítását.
Kovács Zsolt, a Startup Campus ügyvezetője pedig a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy országos, 10 állomásból álló roadshowt indítanak, ahol az innováció iránt érdeklődő 14-18 éves fiatalok figyelmét hívják fel a hétfőn meghirdetett versenyre. Az eseménysorozat első állomása november 5-én lesz Kaposváron.
A helyszínen kiadott közlemény szerint az Ifjúsági Tudományos Tehetségkutató Versenyt a Magyar Innovációs Szövetség hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az ITM és a közmédia M5 kulturális csatornája közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával.
Forrás: hirado.hu