Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
ITM - Hungarian Startup University Program: már a legígéretesebb ötletek megvalósításán dolgoznak az egyetemi projektcsapatok
2021. április 15.
Módosítás: 2022. január 03.
Olvasási idő: 2 perc
Budapest, 2021. április 15., csütörtök (MTI) - Új szakaszához érkezett a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek első évfolyamában 21 felsőoktatási intézményből közel 2100 hallgató vesz részt - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

Hozzátette: az első gyakorlatorientált egyetemi startup-program célja, hogy a legmagasabb szintű startup-képzés megoldásközpontú gondolkodásra készítse fel a fiatalokat - tájékoztatott szerdai közleményében a minisztérium.

A befogadó egyetemek szakterületeiből adódóan a hallgatói csapatok változatos kompetenciákkal rendelkeznek, így a támogatott projektek témái is széles skálán mozognak. A kiválasztott tervek között megtalálhatóak az orvostanhallgatók szakképzés-választását segítő megoldások, a gyermekek fizikai és mentális egészségét támogató, vagy a rossz látási viszonyok közötti közlekedés biztonságosabbá tételét célzó gyártási, automatizálási és robotikai projektek. De találkozhatunk különböző pénzügyi vagy agrárinnovációkkal, a napelemes rendszerek hatékonyabbá tételét célzó ötletekkel is - ismertette a részleteket Schanda Tamás.

A HSUP első évfolyamához a 2020/2021-es tanévben 21 egyetemről közel 2100 hallgató csatlakozott. Elképzeléseik megvalósítását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) ösztöndíja is segíti: egy-egy kiemelkedő hallgatói csapat akár 3 millió forintos keretből gazdálkodhat. A csapatok munkáját ezen felül a kapcsolódó mentorprogram keretében a HSUP céges partnerei is számos felajánlással támogatják. További információ a program honlapján olvasható.

Az NKFIH kezdeményezésére és szakmai támogatásával létrejött program legközelebb a több mint hatéves múltra visszatekintő Budapest Startup Safarin mutatkozik be. A konferenciát a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy innovatív online platformon rendezik meg április 21. és 23. között. Az esemény részletes programját a https://budapest.startupsafari.com/ weboldalon érhetik el az érdeklődők.

Forrás: MTI

Utolsó módosítás: 2022. január 03.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?