Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
ITM: mintegy 85 milliárd forint kutatás-fejlesztési pályázatokra
2019. december 12.
Módosítás: 2019. december 12.
Olvasási idő: 2 perc
Budapest, 2019. december 12., csütörtök (MTI) - Döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán, mintegy 85 milliárd forint új támogatásról - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a kormányzat fő profilja az innováció támogatása és fejlesztése, a pályázatok megvalósítása jövőre kezdődhet, a projektek jellemzően háromévesek.

Az egyik konstrukció a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) projektek támogatása, erre négyszeres volt a túljelentkezés, ezért az eredeti 45 milliárd forinton felül még 10,6 milliárd forintot csoportosítottak át - ismertette. A kompetenciaközpontok létrehozása kiíráson 8,5 milliárd forint volt a keretösszeg. Ennél a két pályázatnál így több mint 64,1 milliárd forintról született döntés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap hazai forrásaiból.

Hozzátette: további pályázók pedig úgy jutnak forráshoz, hogy projektjeik támogató KFI szakpolitikai véleményt kapnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), melynek birtokában pályázatot nyújthatnak be hasonló célú, uniós forrásból finanszírozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázati konstrukciókon. Így összességében 85 milliárd forint új támogatás kerül a rendszerbe - mondta.

Bódis József kifejtette: a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása pályázatra óriási érdeklődés mellett 11 nap alatt több mint 180 milliárd forint támogatási igény érkezett. A beérkezett igények több mint 80 százaléka mikro-, kis-, és közepes vállalkozásoktól érkezett.

A másik pályázat, a kompetenciaközpontok létrehozása eredményeképpen fenntartható, versenyképes, és piacorientált egyetemi tudásbázisok jönnek létre - mondta.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arról tájékoztatott, hogy eredményes évet zártak, az innovációs pályázatok iránt jelentős volt az érdeklődés, a túljelentkezés sokszoros. A két nagy pályázati konstrukcióra 245 milliárd forintnyi igény érkezett, minden harmadikat tudtak támogatni. 540 vállalkozás pályázott, ami óriási szám, ebből 150 pályázat kapott támogatást - ismertette. A pályázatok 80 százalékában ipari és digitalizációs témákra érkeztek.

Utolsó módosítás: 2019. december 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?