A kaposvári állomás résztvevőit Prof. Dr. Tossenberger János az Agrár- és Környezettudományi Kar dékánja köszöntötte. Mint kiemelte: fontos, hogy legyenek olyan szervezett programok, ahol felszínre kerülhetnek a fiatal tehetségek ötletei. Hozzátette: a Kaposvári Egyetem is elkötelezett az innováció mellett, ennek egyik példája, hogy az intézmény Agrár- és Környezettudományi Kara, valamint az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nemrégiben Országos Agrár-Startup ötletversenyt szervezett. Hangsúlyozta: a startupok tulajdonképpen lehetőséget adnak a tudományos eredmények piacosításához, amely a gazdaság erősödését szolgálja.
Ezt követően Mülek Andrea a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal munkatársa osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Majd a résztvevőket egy kerekasztal beszélgetés és innovációs workshop várta.
Az országosan tíz helyszínen megvalósuló roadshow keretében a fiatalok közelebb kerülhetnek a startup-ok világához. Az események célja a motiváció átadásán túl az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny promóciója is, melyet a Magyar Innovációs Szövetség immár 29. alkalommal rendez meg.
A tehetségkutató versenyt követően a szervezők által kiválasztott, startup-vállalkozássá fejleszthető ötletek gazdái egy öt alkalmas workshop sorozaton vehetnek részt Budapesten, amelynek célja új innovatív vállalkozások létrehozása és befektetésre való előkészítése, mentorálása.
Forrás: kaposvarmost.hu