Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Kétszázmillió forint keretösszegű magyar-kínai pályázat közös kutatás-fejlesztési projektekre
2020. november 19.
Módosítás: 2020. november 27.
Olvasási idő: 2 perc

Kétszázmillió forint keretösszeggel, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával jelent meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és kínai partnere, a Tudományos és Technológiai Minisztérium (MOST) közös pályázata.

A pályázat kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) megállapodással ösztönzi a kutatás-fejlesztési együttműködéseket - közölte az NKFIH kedden az MTI-vel. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 20 és 70 millió forint között lehet, a támogatási kérelmek benyújtására 2021. február 12-ig van lehetőség.

Közleményük szerint Magyarország és Kína 2002-ben kötött kétoldalú tudományos és technológiai megállapodást, amelynek részekén folyamatosan jelennek meg pályázatok, ennek a sorába illeszkedik a mostani kiírás. Önállóan támogatható a kísérleti fejlesztés és alkalmazott ipari kutatás is.

Az új felhívás magyar részről keretösszeget biztosít a hazai szereplők számára a kínai felsőoktatási-kutatóintézeti szférával, vállalkozásokkal ígéretes közös kezdeményezések finanszírozására. Pályázatokat a kiírásban meghatározott fókuszterületeken lehet benyújtani a közegészségügy-járványügy, az idegtudományok, a fizika és a mesterséges intelligencia területén - ismertették.

Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint kiemelte: a kínai partnerekkel való kutatás-fejlesztési együttműködések rendkívüli népszerűek a hazai pályázók körében, a korábbi, 2018-ban meghirdetett projektalapú kínai-magyar pályázatra több mint 1,1 milliárd forint támogatási igény érkezett.

A korábban támogatást nyert ipari kutatás-fejlesztési projektek között kiemelt szerep jutott a biotechnológiának, az anyagtudománynak és az energetikának. A most meghirdetésre kerülő pályázati lehetőség egyrészt épít a korábban sikeresnek bizonyuló témákra, másrészt ki is egészíti azokat olyan szakterületekkel, ahol az innovatív megoldások hatékonyan támogathatják napjaink jelentős társadalmi kihívásainak sikeres kezelését az egészségügy vagy a digitalizáció területén - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A pályázati felhívás itt érhető el.

Forrás: www.palyazatihirek.hu

Utolsó módosítás: 2020. november 27.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben