Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Kevesebb antibiotikum a takarmányban: közel 1 milliárdos támogatásból fejlesztett takarmánykiegészítőket a magyar-kanadai cég és a SZIE
2020. november 14.
Módosítás: 2020. november 27.
Olvasási idő: 4 perc

Egyre inkább az antibiotikum-mentes húsokat részesítik előnyben az élelmiszergyártók és a fogyasztók is. Ez komoly kihívást jelent az állattartók számára, akik a szigorú előírások betartása végett keresnek alternatív megoldásokat. Egy kanadai-magyar biotechnológiai cég az NKFI Alap segítségével, a Szent István Egyetemmel együttműködésben fejleszt olyan természetes, gyógynövény alapú takarmánykiegészítő termékeket, amelyekkel kevesebb antibiotikummal is nevelhetők egészséges sertések.

A kanadai-magyar Dr. Bata Zrt. közleménye szerint a cég az NKFI Alap segítségével, a Szent István Egyetemmel együttműködésben olyan természetes, gyógynövény alapú takarmánykiegészítő termékeket fejleszt, amelyekkel kevesebb antibiotikummal is nevelhetők egészséges sertések. A vállalat több mint 900 millió forintos támogatású projektjében olyan új, komplex takarmányadalékot fejlesztenek, amellyel úgy lehet biztosítani a sertések egyszerre egészséges és gazdaságos felnevelését, hogy hosszútávon mérsékelhető legyen az antibiotikumok használata. Ezáltal azok a fogyasztóra, illetve a környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatása is csökkenthető.

Etetési kísérletek a gyógynövény alapú takarmánykiegészítő használatával

A pályázat első két részében a sikeres laboratóriumi szűrővizsgálatok után kis létszámú etetési kísérletek indultak. A többféle, gyógynövény mikroelem-kelát típusú takarmányadalék prototípusával végzett kísérletek célja az volt, hogy a választási malac és hízósertés normál mikrobiom alkotóinak fenntartását antibiotikumos kezelés nélkül is támogassa. Az „in vivo” kísérletekben a prototípus termékek sikeresen bizonyították, hogy a normál, cink-oxidos takarmányt és antibiotikumos kezelést is megengedő felneveléshez viszonyítva a kísérleti csoportokban is hasonló növekedési paramétereket és húsminőséget tudtak biztosítani – írta az Agrárszektor.

A pályázat második évében a prototípus termékek félüzemi gyártástechnológiáját dolgozták ki. Ekkor optimalizálták a félüzemi, üzemi extrakciós és szárítási paramétereket, valamint tesztelték a prototípus termékek előállítási lehetőségeit. Sikeresen elő is állították a szükséges prototípus terméket a nagyüzemi hízó kísérlethez, ami 2020 májusában indult el. Ennek eredménye nagyon biztató volt, mert a prototípus termék nagyüzemi körülmények között is képes volt szignifikánsan javítani a hízók termelési paramétereit. Az eredmények ismeretében a prototípus termékre a Dr. Bata gyártósort tervezett, amelynek kivitelezése már elkezdődött.

Gyártósorok, teszttermék, adatelemzés

A COVID-19 járvány miatti csúszások indokolttá tették a pályázat fél éves hosszabbítását, így lehetővé vált további gyártósorok és prototípus termék formulázási tesztelése. Jelenleg a konzorciumi partnerrel közösen, az összes eddigi etetési kísérlet nyersadatainak elemzése folyik. A cél szakmai publikációk létrehozása. A kapott eredmények ebben az esetben is nagyon biztatóak. Az etetési kísérletek mind bizonyították, hogy a természetes alapú teszt termékek és a prototípus termék is alkalmasak arra, hogy a normál mikroflóra egyensúlyának megsértése nélkül limitálják célzottan a patobiom elszaporodását. Ezt a kapott termelési mutatók és a mikrobiom elemzések is alátámasztják.

A kutatási program munkafolyamatai a Dr. Bata Zrt. ócsai telephelyein és a Szent István Egyetem Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar öt intézetének közreműködésével zajlottak. A kifejlesztett termék nemzetközi piacra juttatását, valamint annak valamennyi további feltételét a Dr. Bata Zrt. már saját erőből állja. Tekintve, hogy a malacok leginkább antibiotikumokkal kezelt ödéma betegsége széles körben előfordul Európában, illetve a cég jelentős piacának számító Ázsia csendes-óceáni részén és Dél-Amerikában, a kifejlesztendő termék exportjában komoly gazdasági lehetőséget látnak. Brazíliában és Argentínában az értékesítés növekedése éves szinten 5-10 százalék is lehet.

Így jött létre a vállalkozás és a kutatás

A Dr. Bata Zrt.-t 1987-ben magyar vegyészmérnökök alapították fermentációs folyamatokban történő takarmányadalékok előállítására. Céljuk az állati termék előállításához kiegészítő anyagok kutatása, fejlesztése, gyártása és forgalmazása. A vállalat ócsai telephelyén K+F laboratóriummal és egy speciális kiegészítő gyártóüzemmel rendelkezik. A Dr. Bata forgalmának nagyobb részét elsősorban ázsiai, dél-amerikai országok piacain való stabil jelenlét biztosítja, míg 25-30 százaléka az EU-n belüli értékesítésből származik. A Zrt. az első olyan magyar takarmányipari vállalat, amelyik Kínában regisztrációval rendelkezik. A 2017 februárjában meghirdetett Versenyképességi és kiválósági együttműködések (VKE_17) program célja olyan közép-magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények közötti, hosszútávon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködés ösztönzése volt, amelyek eredményeképpen üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények jönnek létre a gazdasági és a társadalmi élet problémáinak megoldására. A 17 milliárd forint keretösszegű pályázaton a digitális gyártástechnológia fejlesztése, illetve az agrár-innováció és biotechnológiai programok köréből várták a projekteket.

A program részletei:

Megítélt támogatási összeg: 909 289 422 forint

Ebből a Dr. Bata Magyar-Kanadai Biotechnológiai Kutató Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére: 445 944 711 forint

Ebből a Szent István Egyetem részére: 463 344 711 forint

Forrás: www.magro.hu

Utolsó módosítás: 2020. november 27.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben