A kezdő vállalkozások mentorai is igényelhetnek támogatást
Birkner Zoltán ismertette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával meghirdetett felhívásban pályázatonként 150-300 millió forint támogatás nyerhető. Az eredményhirdetés 2020 utolsó negyedévében várható.
A hivatal tavalyi felméréséből kiderült, hogy a magyar startup ökoszisztéma fejlesztéséhez leginkább továbbfinanszírozásra és új típusú mentorálásra, a szolgáltatások összekötésére, valamint a magyar állam által eddig finanszírozott, szakmailag legkiemelkedőbb inkubátorházak működtetésére van szükség.
Ezért a pályázat célja is, hogy a támogatáshoz jutó inkubátorok innovatív startup vállalkozásokat támogassanak az ötlet fázisától a prototípus fejlesztésén át a piacra vitelig, és segítsék azokat a fenntartható üzleti modell kialakításában, valamint a befektetésre alkalmasság elérésében.
– A Startup Factory technológiai inkubátoroknak biztosít lehetőséget tevékenységük folytatásához a korábbi felhívásokban megfogalmazott elvei alapján, a programok eddigi működésének tapasztalatait is figyelembe véve – emelte ki az elnök. Kiemelte, hogy a felhívás kiírását és ezzel a korábbi pályázatok eredményeként elindult munka folytatását indokolja, hogy a startupok fejlődéséhez, sikeréhez, nemzetközi piacra lépéséhez elengedhetetlen az a szakmai és infrastrukturális támogató környezet és kapcsolati háló, amelyet az inkubátorok nyújthatnak számukra.
Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője kitért arra is, hogy a Startup Factory pályázati felhívásban a korábbi felhívásokban támogatott inkubátorok, illetve azok az inkubátorok vehetnek részt, amelyek korábbi inkubátorpályázatokban bejutottak a szóbeli fordulóba, de nem kaptak támogatást, viszont az azóta eltelt időszakban legalább három éven át inkubációs tevékenységet folytattak.
Forrás: magyarnemzet.hu



