Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Közép-Ázsia hegységeibe indít expedíciót a Szegedi Tudományegyetem
2023. augusztus 07.
Módosítás: 2023. augusztus 08.
Olvasási idő: 3 perc

SZEGEDKözép-Ázsia hegységeibe indít expedíciót a Szegedi TudományegyetemEgyedülálló expedícióra indul a Tien-san nyugati és a Pamír hegység középső részébe az SZTE geográfusai. Nagy elődök, például Prinz Gyula által is vizsgált területen dolgoznak majd a Föld egyik legintenzívebben emelkedő térségében. A kutatók magashegyi körülmények között, négy héten át gyűjtenek mintákat, eddig megoldatlan geomorfológiai kérdések megválaszolásához. Az eredmények a földrengések előrejelzésében és a klímaváltozás kutatásában is hasznosak lehetnek.

A XXI. században is tartogat még újdonságokat a Tien-san és a Pamír a tudósok számára. Ezért is vállalkoztak az egyedülálló expedícióra a Tien-san nyugati és a Pamír hegység középső részében az SZTE geográfusai. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet két oktatója, Dr. Sipos György és Dr. Barta Károly, valamint egy hallgatója, Vincze Ákos augusztus közepén veszik célba a hegyeket és két jelentősebb folyó völgyét.

– A tervezett kutatás a Nyugati-Tien-san és a Középső-Pamír folyóvízi teraszképződésére, valamint a hosszú távú lepusztulás ütemének számszerűsítésére fókuszál. A vizsgálatokhoz két folyó-, illetve völgyrendszert, a Nyugati-Tien-san területén található Zeravshan folyót és a Középső-Pamírban húzódó Bartang folyót választottuk ki – mondta Dr. Sipos György, az SZTE TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék vezetője.

A kutatás fő célja a fenti folyók bevágódási ütemének vizsgálata, a bevágódásuk során képződő úgynevezett folyóvízi teraszok anyagának laboratóriumi kormeghatározásával. Mindez lehetőséget ad arra is, hogy számszerűsítsék a kiemelkedésben tapasztalható térbeli különbségeket, ami a régiót rendszeresen sújtó földrengések előrejelzéséhez nyújt értékes információkat.

A folyók medrében található ásványi üledékszemcséket is elemzik majd, a kozmogén izotópos és lumineszcens elemzéssel a hegységek lepusztulásának mértékét lehet meghatározni. Ez azért fontos, mert az intenzíven kiemelkedő hegységek anyagának aprózódásával és mállásával jelentős mennyiségű szén-dioxid vonódik ki a légkörből, ami a klíma hosszú távú változása szempontjából lényeges tényező.

Ezen a területen a pontosan dokumentált, mérésen alapuló adatok hiányosak, ezért is lehet nemzetközi szinten is jelentős a most induló kutatás.

A helyszíni vizsgálatokat és a mintagyűjtést alapos térképező munka előzte meg, melynek során műholdfelvételek és domborzatmodellek segítségével vizsgálták a kiválasztott völgyek morfológiáját, a folyóvízi teraszok helyzetét és magassági viszonyait

Az expedíció szervezésében és megvalósításában közreműködő partnerként részt vesz a Tádzsik Tudományos Akadémia Geológiai és Szeizmológiai Intézete, valamint a Tübingeni Egyetem egyik munkatársa, Solmaz Mohadjer, aki jelentős helyismerettel rendelkezik. Szakmai támogatást nyújt a svájci Lausannei Egyetem és az ausztrál Wollongongi Egyetem lumineszcens kormeghatározó laboratóriuma is. A kutatás eredményei így széles körben hasznosulnak, de nemcsak publikációk formájában. A laboratóriumi vizsgálatokba több hallgatót is terveznek bevonni, valamint az általánosítható eredményeket az oktatásban is alkalmazni tudják majd.

A kutatás 2022 decemberében kezdődött és 2025 novemberében zárul. Az SZTE kutatói augusztus 18-án indulnak Isztambulon át a vizsgálatok helyszínére, ahonnan szeptember 14-én térnek vissza. A projektet támogatja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) is egy OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázat keretében. További részleteket az expedícióról az érdeklődők az SZTE honlapján elérhető cikkben találnak.

Forrás: szeged.hu

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 08.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben