Már a Debreceni Egyetem 11 kutatóintézménye szerepel a legkiválóbbakat felsorakoztató Nemzeti Kutatási Infrastruktúrák között. Az újonnan minősítettek a napokban Budapesten vehették át okleveleiket.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Bizottság (NKIB) szakmai irányításával és független külső szakértők bevonásával 2024-ben is azonosította a kiemelt jelentőségű hazai kutatási infrastruktúrákat. Az értékelési folyamat eredményeként 59 minősítést osztottak ki.
A Debreceni Egyetem (DE) újabb kutatóegységei kerültek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal legjobb infrastruktúrával rendelkező hazai kutatóhelyei közé.
Az NKFIH a DE négy kutatócsapatának ítélte oda a kiváló, illetve kiváló hálózat minősítést. Az Egészségipari Multidiszciplináris Kutató Központ, az Ipari Biotechnológiai Kiváló Kutatási Infrastruktúra, a Debreceni Egyetem Vegyipari kutatás-fejlesztési kísérleti üzem, valamint az Emberközpontú technológiák a mechatronikában és a robotikában elnevezésű kutatóegység érdemelte ki a Kiváló Kutatói Infrastruktúra, illetve Kiváló Kutatói Infrastruktúra Hálózat címet. Az intézmény Felnőni a Digitális Európában: EuroCohort elnevezésű kutatóegysége, továbbá az Adattudományi és Mesterséges Intelligencia Központ kapott Ígéretesen Fejlődő Kutatási Infrastruktúra minősítést.
Az Egészségipari Multidiszciplináris Kutató Központ képviseletében a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, Bácskay Ildikó vette át az elismerést. A központ célja egészségügyi kutatások magas színvonalú végzése, egészségipari innovációkká alakítása a multidiszciplináris kutatói környezet és a korábbi eredmények felhasználásával, mivel ezek a kutatások, beleértve a sporttal összefüggő K+F tevékenységeket is, az élettartam, az életminőség folyamatos javításával hozzájárulnak a jólléthez és a produktivitáshoz mind az egyén, mind a társadalom szempontjából kiemelt jelentőségűek.
Az Ipari Biotechnológiai Kiváló Kutatási Infrastruktúra minősítését Domonkos Dávid tudományos főmunkatárs, a Biotechnológiai Intézet igazgatója kapta kézhez. Az infrastruktúra három kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, az Általános Orvostudományi Kar, illetve a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar bizonyos egységeit fogja össze. A laboregyüttes egyedülálló kutatási és szolgáltatási eszközparkkal és kapacitással rendelkezik, ami elősegíti a nemzetközi, szakmai tudományos és ipari együttműködéseket is. Rendelkezésre áll K+F és GMP rendszerben a laboratóriumi, valamint pilot-léptékű tenyésztési kapacitás prokarióta és eukarióta szervezetek esetében is. A szükséges genetikai, molekuláris biotechnológiai, élelmiszeripari, valamint szerves és szervetlen komponensek analitikájára alkalmas nagyműszeres háttér is biztosított.
A Debreceni Egyetem Vegyipari kutatás-fejlesztési kísérleti üzemet Kéki Sándor, a Természettudományi és Technológiai Kar tudományos és pályázati dékánhelyettese, illetve Kuki Ákos, az Alkalmazott Kémiai Tanszék egyetemi docense képviselte a díjátadón. A Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének Kísérleti Üzeme mind az oktatásban, mind a kutatás-fejlesztésben fontos szerepet tölt be. A kísérleti üzem egyike a magyarországi felsőoktatási intézményekben található legmodernebb kísérleti üzemeknek, ahol vegyészmérnök BSc és MSc, valamint kémia BSc és vegyész MSc szakos hallgatók gyakorlatorientált képzése folyik folyamatirányítási, kémiai technológiai és vegyipari művelettani területeken. Az automatizált, PLC vezérelt reaktorok lehetővé teszik a kémiai reakciók igen széles skálájának biztonságos végrehajtását, a kismolekulák előállításától kezdve a polimer szintézisekkel bezárólag.
Az Emberközpontú technológiák a mechatronikában és a robotikában elnevezésű kutatóegység Kiváló Kutatói Infrastruktúra Hálózat címet nyert, a hálózat tagjai a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Járműmérnöki és Mechatronikai Intézete mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem GPK-MOGI és a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet.
A három önálló kutatási infrastruktúra hálózatában olyan erőforrások és kísérleti megoldások találhatók, amelyek az ember kreatív tevékenységét támogatják, valamint fizikai és mentális terhelését egyaránt csökkenthetik. A Debreceni Egyetem főleg a járműmechatronikában és szociális robotikában céloz meg emberközpontú egyedi virtuális modellezési technikákat. A BME Mechatronikai Mérések Labor fókusza a haptikus rendszerek, különféle mozgásvizsgálatok, optikai rendszerek méréstechnikája és modellezése. A HUN-REN SZTAKI autonóm robotrendszerek és az emberek együttműködésére, ezek digitális ikermodelljeire és energiahatékonyságára koncentrál.
Ígéretesen Fejlődő Kutatási Infrastruktúra címet nyert a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Felnőni a Digitális Európában: Eurocohort kutatási infrastruktúrája. A minősítést az NKFIH elnökhelyettese, Lengyel László adta át a kutatócsoport képviselőjének, Sipos Flóriánnak, a Metagenomikai Intézet tudományos segédmunkatársának. Az ünnepségen részt vett a BTK dékánja, Keményfi Róbert is.
A debreceni kutatócsoport a Nemzeti Koordinációs Központja a GUIDE (Growing Up in Digital Europe) európai kutatási infrastruktúrának, amely 2027-től az Európai Unió több mint 20 tagállamában végez longitudinális kutatást. A GUIDE kutatás célja a gyermekek jólétének, egészségének, életminőségének, életesélyeinek, oktatási és munkaerőpiaci eredményeinek, valamint a gazdasági és társadalmi környezet hatásainak vizsgálata a születéstől a felnőttkorig. A kohorszkutatás során nemzeti kutatócsoportok minden részt vevő országban nagymintás kutatást végeznek azonos mérőeszközzel és mintavételi módszerrel. A GUIDE – EuroCohort Kutatási Infrastruktúra Nemzeti Koordinációs Központját Csoba Judit, a DE BTK Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék egyetemi tanára vezeti, a megvalósításban több kar és partnerintézmény munkatársai is részt vesznek.
A Debreceni Egyetem Informatikai Karán működő Adattudományi és Mesterséges Intelligencia Központ szintén Ígéretesen Fejlődő Kutatási Infrastruktúra minősítést kapott, melyet a központot képviselve Pintér Arnold, az Informatikai Kar hivatalvezetője vett át. Az egység a legmodernebb hardverekkel és hálózati infrastruktúrával rendelkezik, amelyek a nagy teljesítményű MI modellek fejlesztését és tesztelését teszik lehetővé szinte bármely szakterületen, legyen az egészségügy, mezőgazdaság, energetika vagy közlekedés. Szenzorokat is fejlesztenek, melyek képesek még pontosabban érzékelni a környezetet, ezáltal nemcsak a környezetvédelmet támogatva, hanem jelentősen javítva az önvezető járművek biztonságát és megbízhatóságát is. De nem csupán a technológia fejlesztése, hanem a társadalom számára való hasznosítása is cél.
A DE több intézménye konzorciumi partnerként nyerte el az elismerést. Így a Pannon Egyetem koordinálta Víztudományi, Vízminőségi és Víziökológiai Kutatóhálózat révén a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víztudományi és Környezetinformatikai Tanszéke, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar Hidrobiológia Intézete, továbbá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar irányította Polimertechnika Laboratóriumban végzett tevékenysége révén a Klinikai Központ Ortopédiai Klinikája, emellett a Vesztergombi Nagyenergiás Fizikai Laboratórium, valamint a Fehérjemodellező Kutatócsoport Szerkezeti Kémiai és Biológiai Laboratórium részeként szerzett kiváló minősítést a Debreceni Egyetem.
Az NKFIH kezdeményezésére első alkalommal 2021-ben kaptak elismerést a legkiemelkedőbb hazai kutatási infrastruktúrák. Akkor a DE Agrár és Élelmiszer Innovációs Debreceni Egyetemi Kutatási Infrastruktúra, a I. Magyar Celluláris Képalkotó Euro-BioImaging Node, illetve II. Magyar Orvosi és Preklinikai Képalkotó Euro-BioImaging Node, a DE BMBI Protenomika Szolgáltató Laboratórium (+Genomi Medicina és Bioinformatikai Szolgáltató Laboratórium), a Kelet-magyarországi Kémiai Analitikai és Molekulaszerkezet-kutatási Központ, valamint a Debreceni Egyetem - Atommagkutató Intézet Anyagtudományi Kutatóhálózat került fel az NKFIH 50 legjobb infrastruktúrával rendelkező hazai kutatóhelyeit bemutató listára. Ezeket a kutatóegységeket a tavaly év végén lezárult eljárásban újra minősítették, valamennyi DE kutatóintézmény megkapta a Kiváló Kutatási Infrastruktúra díjat. A DE BMBI Protenomika Szolgáltató Laboratórium (+Genomi Medicina és Bioinformatikai Szolgáltató Laboratórium) ezúttal DE Rendszerbiológiai hálózat néven kapott Kiváló Kutatói Infrastruktúra Hálózat minősítést.
Az NKFIH az energia, a környezet, az egészség- és élelmiszertudományok, a fizikai és mérnöki tudományok, a társadalmi és kulturális innováció, valamint az e-infrastruktúrák tudományterületein értékelte a kutatóintézményeket. Országosan már 111 minősített kutatási infrastruktúra működik.
Forrás: demedia.hu