Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
A Magyar Innovációs Nagydíjra 69 pályázat érkezett
2021. február 22.
Módosítás: 2021. február 23.
Olvasási idő: 1 perc
A Magyarországon működő cégek 69 pályázatot nyújtottak be a Magyar Innovációs Nagydíj legutóbbi felhívására - közölte a Magyar Innovációs Szövetség az MTI-vel hétfőn.

A jelentkezések száma alapján a szövetség úgy véli, hogy tavaly jelentősen javult az innovációs teljesítmény, hiszen a 2019-es felhíváshoz képest másfélszer több pályázat érkezett. Sok jelentős, és több kiemelkedő innovációs teljesítmény is van köztük - írták. Agrárterületről különösen sok pályázatot fogadtak a szervezők.

A bírálóbizottság elismert tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke az innovációs és technológiai miniszter. A testület elsősorban a 2020-as gazdasági mutatóik alapján értékeli a pályázatokat, vagyis a kutatási-fejlesztési eredménnyel elért többleteredményt veszi figyelembe.

A 29. Magyar Innovációs Nagydíj mellett nyolc innovációs díjat is átadnak az idei eredményhirdetésen. A gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerését jelentő projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) támogatásával, az NKFI Alapból valósul meg - olvasható a közleményben. (MTI)

Forrás: webradio.hu

Utolsó módosítás: 2021. február 23.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?