Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Már középiskolásként is bárki betekinthet a startupok világába
Már középiskolásként is bárki betekinthet a startupok világába
2020. július 10.
Módosítás: 2020. július 14.
Olvasási idő: 3 perc
Idén júniusban már két alkalommal is megrendezték az InnoGEN Középiskolai Program kerekasztal beszélgetéseit, az InnoGEN Jamboreekat, ahol fiatal tehetségek, tanárok és kreatív szakmák képviselői beszélgettek innovációról és közösségépítésről. Az online elérhető beszélgetésekből többek közt kiderült, hogy milyen fejlesztésekkel lehetett idén megnyerni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, honnan kaphatnak segítséget a fiatal tehetségek megoldásaik és startup ötleteik megvalósításához, valamint hogy mit nyerhet a zeneipar a startup szemlélet elsajátításával. A műsor házigazdája Trunk Tamás, 16 éves influenszer és két könyv szerzője, vendégei közt pedig olyan ismert személyek is voltak, mint Balatoni József, azaz Jocó bácsi, és Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), valamint a Startup Campus közös együttműködéssel virtuális formában indította el a középiskolásokat célzó innovációs programjait, hogy terjessze a startup vállalkozói kultúrát, ösztönözze a tehetséges fiatalokat saját vállalkozásuk elindításában és már középiskolás korban felhívja a figyelmet az innováció fontosságára. A szervezők az InnoGEN nyári eseményeit június 9-én az első InnoGEN Jamboreeval nyitották meg, ahol bejelentették a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny eredményeit. Az eseményen a 16 éves Trunk Tamás, Z generációs véleményvezér beszélgetett a nyertesekkel: Ecsedi Boglárkával, aki a vízpartok mentén kialakuló visszaáramlások felismerésére fejleszt mély neurális hálók segítségével működő algoritmust, Rózsavölgyi Mátyással, aki távirányítható marsjárót készített, valamint Gál Emesével, aki Bronchus Protect névvel levegőminőséget figyelő szenzoros megoldással és hozzá tartozó applikációval nyerte el a kategóriája első helyezését. A nézők online követhették a virtuális eseményt, az adás utólag is visszanézhető.

A második, június 16-i InnoGEN Jamboree átívelő témája a közösségépítés volt, ahol két különböző panelbeszélgetésre is sor került, az első a Z generációra és az innovációs közösségekre fókuszált, míg a másodikban a kreatív szakmák képviselői beszéltek arról, mit jelent számukra a közösségépítés és a startup kultúra.

Az első beszélgetésben Balatoni József író, történelemtanár, Jocó bácsi néven ismert influenszer beszélt az innovációra nyitott tehetségek támogatásáról, míg három fiatal tehetség, Novák Blanka, Vas Alexa és Kántor Kristóf a saját tapasztalataikat osztották meg. Novák Blanka nem csak mikrobiológia kutató és több tudományos verseny nyertese, de a Drop the STEM podcast házigazdájaként elkötelezetten építi az innovációs közösséget, tudósoknak szánt közösségi applikációjának ötletével pedig már az RTL Klub Cápák között műsorában is szerepelt. Vas Alexa a Low-Cost Roboticsszal végtaghiányos gyerekeknek fejleszt protéziseket elérhető áron, amivel egyrészt a protézisviselés nulladik fázisába csatlakoznának be, másrészt egyedi, szuperhős dizájnnal szeretnék játékossá tenni a protéziseket, ezzel könnyítve a kortársak közti elfogadást is. Kántor Kristóf középiskolásként a H.O.R.U.S. projekten keresztül szeretne látássérülteknek segíteni egy szonárszenzorokat és mesterséges intelligenciát is alkalmazó fejpánttal.

A második panelbeszélgetés vendégei voltak Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere, Szendrey-Nagy Olivér, a Papaver Cousins énekes-dalszerzője és a Banding zenészeket nemzetközi szinten összekötő platform társalapítója, valamint Volom Sára, a Photon fotós-videós vállalkozás ügyvezetője, aki idén felkerült a Forbes 30 sikeres magyar 30 alatt listájára. Szó volt többek közt a koronavírus zenei és kreatív szakmákra gyakorolt hatásairól, és ez hogyan nyitotta meg a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét például a Photon számára, de arról is, miért lenne szükség egy olyan szemléletváltásra a zeneiparban, ami a zenekarokat is befektetésre érdemes startupokként kezeli, mint ami a film- és a divatiparban már tapasztalható. A teljes beszélgetés megtekinthető online.

Az InnoGEN programsorozat részeként a szervezők InnoGEN IdeaLAB címen ötletversenyt is hirdettek, amelynek nyertesei a nyár során egy online vállalkozásfejlesztési képzésen vehetnek részt. Közülük a legtehetségesebb fiatalok akár a szeptemberi Demo Dayre is meghívást kaphatnak, ahol befektetők előtt mutathatják be az ötletüket, amivel akár a 20 millió forintos kezdőbefektetést is megszerezhetik.

Forrás: startuponline.hu

Utolsó módosítás: 2020. július 14.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?