Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Negyven NKE-s hallgató vett részt egyetemi szintű startup-képzésen
2023. július 19.
Módosítás: 2023. július 20.
Olvasási idő: 2 perc

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben; négy innováció kapott további támogatást.

Az egyetem MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az áll: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2020 szeptemberében indított HSUP célja a magyar egyetemisták megismertetése az innováció világával és a modern vállalkozói ismeretekkel egy új, közös oktatási platformon keresztül. A 16 millió forintos, gyakorlatorientált, online képzés keretében a 2022/2023-as tanév második félévében a hallgatók csapatokban, ösztöndíjasként fejleszthették tovább legjobb ötleteiket.

A félév végén minden támogatott csapat bemutatta projektjét vállalati partnerek, befektetők és inkubátorok előtt, így tényleges finanszírozást is szerezhettek ötleteik megvalósításához.

A legjobb csapatok emellett az EFOTT-fesztiválon is prezentálhatták ötletüket, ahol a zsűri szakmai felajánlásokkal vagy tőkebefektetéssel segíthette azok megvalósulását.

Az NKE-n négy innováció kapott további támogatást; a mentorált projektek valós piaci problémákra kínálnak megoldást – írták.

Az ismertetés szerint a SWAP csapat egy olyan alkalmazást tervez fejleszteni, amelyen keresztül háztartási, sport- vagy elektronikai eszközöket, esetleg ruházati kiegészítőket lehet rövid időre bérbe adni/venni, felesleges megvásárlás helyett.

A Student Job Network célja a diákok munkakeresését segítő applikáció kifejlesztése.

Az ALADIN nevű rendszer, amikor elkészül, egy adott szervezet belső működését monitorozó és modellező, szimuláció lefuttatására alkalmas kontrollkörnyezetet kínál majd. A Lakossági Panaszkezelési Portál nevű projekt pedig központosított felületet biztosít általános és közterületi hibák bejelentésére – közölték.

Forrás: tudas.hu

Utolsó módosítás: 2023. július 20.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben