Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
NIÜ: több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor
2023. augusztus 01.
Módosítás: 2023. augusztus 02.
Olvasási idő: 2 perc

Szeptembertől több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor a Selye János Diáklabor Hálózat kiépítésének részeként - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) kedden az MTI-vel.

Azt írták, a fejlesztések révén szeretnék gyakorlati eszközökön keresztül felkelteni a fiatalok figyelmét a kutatói pályák iránt. A hálózat által szakmai továbbképzések, tudományos rendezvények és tanácsadás is elérhető, összekapcsolva ezzel a magyarországi és nemzetközi innovációs ökoszisztéma szereplőit. A diáklaborok és hálózatuk hatékony működéséért a projekt teljes időtartama alatt személyes tanácsadás is biztosított. A meglévő diáklaborok mellett újak, köztük egy mobillabor létrejöttét is segíti a hálózat, és a kezdeti sikereknek köszönhetően a projekt második körében további 342 millió forintos keretösszeg áll majd az iskolák rendelkezésére.

Hangsúlyozták: a NIÜ és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete konzorciuma elkötelezett abban, hogy vonzóbbá tegye a fiataloknak a tudományos életpályát. Céljuk, hogy minél korábban, minél szélesebb körben elérhetővé tegyék a fiataloknak a legújabb innovációs eszközöket, és bemutassák a legújabb tudományos eredményeket - tették hozzá.

A diáklaborok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap közvetlen támogatásával valósulnak meg. A magyar kormány kiemelt célja a fiatalok matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) pályaválasztásának támogatása, a tudás alapú gazdaság és az innováció előrehaladásáért. A NIÜ ezen célok eléréséért támogatja az ilyen és ehhez hasonló projektek megvalósulását - fogalmaztak a közleményben.

Forrás: hir.ma

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben