A fejlesztésben a BME oktatói és a Prolan Zrt. mérnökei vettek részt, a projekt 54 hónap alatt valósult meg
A Prolan Irányítástechnikai Zrt. konzorciumban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel elosztott logikájú vasúti elektronikus biztosítóberendezést fejlesztett, és elkészítette prototípusát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 1,462 milliárd forint támogatásával – közölte a Prolan Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A projektzáró közleményben kiemelték, a fejlesztés célja egy száz százalékban magyar fejlesztésű és gyártású elektronikus vasúti biztosítóberendezés kifejlesztése volt. a PRORIS-E elnevezésű biztosítóberendezés megvalósítása során olyan iparági új megoldásokat kutattak fel, amelyekkel a berendezések modellalapú metodológiával tervezhetőek.
A topológiai biztonsági függéseket megvalósító alrendszer számára szakterület-specifikus nyelvet (Prolan Interlocking Language – PIL) fejlesztettek ki, amelyben a biztosítóberendezési szakértő mérnökök a hazai szabályozásoknak és igényeknek megfelelő logikákat tudnak leírni – ismertették a közleményben.
A fejlesztésben a BME oktatói és a Prolan Zrt. mérnökei vettek részt, a projekt 54 hónap alatt valósult meg, amelyen megközelítően nyolcvanan dolgoztak. A fejlesztést nehezítette a covidjárvány, illetve az alkatrészek beszerzésének nehézsége – írják a közleményben.
Nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a Prolan Irányítástechnikai Zrt. 2022-ben 4,1 milliárd forint értékesítési nettó árbevételt ért el a megelőző évi 4,5 milliárd forinttal szemben. A társaság adózott eredménye tavaly 101 millió forint volt a 2021. évi, 561 millió forint után.
Forrás: magyarhirlap.hu